Kategória: Gazdaság
Keresés
Dátum választó
Rendezés
3119 találat
2023.01.10

Fejlesztések a Széktói Stadionban

A KTE történetének legsikeresebb évét tudhatja maga mögött. A csapatunk újoncként feljutott az élvonalba, majd az NB I-ben is kitűnő eredményeket elérve, féltávnál a második helyen áll. Az eredményekről és a fejlesztésekről dr. Filus Andor, a klub ügyvezetője számolt be.
2023.01.10

162 km/órával száguldozott az 52-esen

Január első hetében nem történt halálos baleset Bács-Kiskunban. A gyorshajtók száma a hét első öt napjában jelentősen csökkent, azonban vasárnap közel 250 sofőr hajtott gyorsabban a megengedettnél. Egy sofőr az 52-es számú főúton 90 km/h helyett 162 km/ órával hajtott, ezért 90.000 forint helyszíni bírságot fizetett.
2023.01.09

Valaki megint korlátot döntött a Piaristák terénél

Kecskemét Bermuda-háromszögeként emlegeti a Piarista terénél található kanyart a Városüzemeltetési Kft. Facebook posztjában. Valami rejtélyes oknál fogva ugyanis itt valaki mindig elviszi a korlátot. Ezúttal újat kellett kihelyezniük, a költségét azonban a rongálóra hárítanák.
2023.01.09

Most is szép a Kecskeméti Arborétum

Bár jelenleg rövidített nyitvatartással működik, mégis folyamatosan látogatható a Kecskeméti Arborétum. A 62 hektáron 14 tanösvényt lehet végigjárni több mint 1000 féle fás szárú növénnyel körbevéve, de játszótér és kilátó is várja a vendégeket.
2023.01.06

Folyamatosan zajlik a tűzifa osztása a kistelepüléseken élő rászorulóknak

A kistelepülésen élő rászorulók megsegítésére folyamatosan osztják ki a tűzifát az állami erdőgazdaságok. Idén 2374 ötezer fő alatti település vesz részt a programban és a tűzifa kétharmadát már meg is kapták az önkormányzatok – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A szankciós energiaválság miatt idén még nagyobb a jelentősége a szociális tűzifaprogramnak, a kormány több mint 100 ezer család rezsicsökkentését segíti az ingyenes tűzifával.
2023.01.06

KeKo: állandósult járatok iskolai előadási napokon

A Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. tájékoztatja a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Kecskemét Megyei Jogú Város közigazgatási határán belül közlekedő, próba jelleggel 2022. december 21-ig meghirdetett helyi autóbuszjáratok közül a következők kerülnek közlekedtetésre 2023. január 9-től (hétfőtől).
Fotó: MNB
2023.01.05

Új emlékérméket bocsát ki az MNB

Petőfi Sándor legutóbb magyar pénzen a papír tízforintoson szerepelt, ezzel 1947. július 25-től lehetett fizetni. Az infláció miatt a bankjegyet 1992. szeptember 30-án kivonták a forgalomból - olvasható a MNB közleményében.
2023.01.05

Kamillateát hívott vissza a Penny

Filteres kamillateát hívott vissza a forgalomból a Penny-Market Kft., mert a termék több tételében túllépték a megengedett legmagasabb értéket egyes vegyületek (pirrolizidin alkaloidok és klórpirifosz peszticid) - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-t.
2023.01.04

Óriási fejlesztés veszi kezdetét a Kecskeméti Vadaskertben

Közel 115 ezren voltak kíváncsiak 2022-ben a Kecskeméti Vadaskertre. Ezzel az állatkert történetének legnagyobb látogatószámát érte el. A siker annak köszönhető, hogy az évek során egy közösségi térré alakították át a vadaskertet. Hónapról hónapra folyamatosan programokkal és újdonságokkal készülnek az állatkert munkatársai 2023-ban is.
2023.01.04

Már elérhetők az új kedvezmények adóelőleg-nyilatkozatai

Már elérhetők és online kitölthetők a 2023. évi adóelőleg-nyilatkozatok. Az érintett magánszemélyek újabb adóalap-kedvezményekről nyilatkozhatnak: a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után magasabb összegű családi kedvezmény vehető igénybe és kedvezmény jár azoknak a 25 és 30 év közötti az édesanyáknak is, akik magzat vagy gyermek után 2022. december 31-ét követően válnak jogosulttá családi kedvezményre.