Mintha el sem fagyott volna néhány hete a sárgabarack, a meggy vagy akár a cseresznye. A piacon bőségesen lehet vásárolni ezekből a gyümölcsökből. A minőségük jó, az áruk pedig magas.
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Akinek a fizetés gondot okoz, június 30-ig kérhet öthavi pótlékmentes részletfizetést, aki azonban nem fizet és részletet sem kér, annak késedelmi pótlékkal kell számolnia.
A legmagasabb szintű riadót rendelte el a Magyar Honvédségnek a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja egy izraeli Airbus A-321-es utasszállító miatt - közölte Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán.
Július 6-án Kecskemét fogadja az Entente Florale Europe nemzetközi zsűrijét. A város a Virágos Magyarország verseny fődíjasaként képviseli hazánkat Európa egyik legrangosabb települési környezetminősítési megmérettetésén. A felkészülés során széles körű együttműködés valósult meg városunkban, ugyanis iskolák, óvodák is bekapcsolódtak a szemléletformálásba. A részletekről beszéltek a KTV-ben Győri András, főtájépítész valamint Burszki Darinka, főkertész.
Bács-Kiskun vármegye nyolc engedélyezett természetes fürdővizének a 2026-ban eddig elvégzett laboratóriumi vizsgálatok alapján megfelelő a vízminősége.
Az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán a 151-es kilométerszelvényben található Szatymazi pihenőhelyen 2026. június 11-től várhatóan 2026. június 20-ig burkolatfelújítási munkálatokat végeznek. A munkálatok ideje alatt a pihenőhely – az ütemezett munkavégzésnek megfelelően – korlátozottan, az üzemanyag töltőállomás viszont változatlanul elérhető marad. Az AKA Zrt. a munkálatok okozta forgalomkorlátozások miatt a közlekedők szíves türelmét kéri.
Kecskemét Önkormányzata újabb öt évre erősítette meg együttműködését a kecskeméti egyházakkal. A 2026-os költségvetésben 32 millió forint áll rendelkezésre az egyházak és gyülekezetek támogatására.
Hatodik alkalommal rendezték meg a Virágos Árpádvárosért – A legszebb kiskert elnevezésű versenyt. A zsűri döntése alapján az első helyezést a Batthyányi út 19-21 lépcsőház hátsó kertje nyerte el.
Baleset történt Páhi és Kiskőrös között, az 5301-es úton, ahol egy Skoda és egy kisteherautó ütközött. A személyautó ezután lesodródott az útról, két fának csapódott, majd egy betonáteresznek ütközve felborult. Egy nőt kórházba vittek.
Július 6-án Kecskemét fogadja az Entente Florale Europe nemzetközi zsűrijét. A város a Virágos Magyarország verseny fődíjasaként képviseli hazánkat Európa egyik legrangosabb települési környezetminősítési megmérettetésén.
Az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán a 147-es és a 149-es kilométerszelvények között Balástya térségében 2026. június 8-tól várhatóan 2026. június 16-ig burkolatfelújítási munkálatokat végeznek, amelynek ideje alatt forgalomterelés zajlik. Az AKA Zrt. a munkálatok okozta forgalomkorlátozások miatt a közlekedők szíves türelmét kéri.
Szerdáról csütörtökre virradó éjjel több kecskeméti városrészben is várható víznyomás-csökkenés, hálózat öblítési munkálatok miatt. A BÁCSVÍZ Zrt. tájékoztatója:
Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra. A legfontosabb, hogy minden 25 év alatti diáknak jár az szja-mentesség.
Június 9-ére módosul a tavaszi fagykárok bejelentésének határideje. A káreseményeket továbbra is a Magyar Államkincstár (MÁK) elektronikus kárbejelentő felületén lehet rögzíteni – hívja fel az érintett gazdálkodók figyelmét az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium.
Május vége, június eleje az őzgidák születési időszaka, ami egybeesik a gépesített mezőgazdasági kaszálások kezdetével. Ilyenkor rendkívül körültekintően kell eljárniuk a gazdálkodóknak, hogy ne veszélyeztessék az újonnan világra jött állatokat. A modern technológiai megoldások segítségével, hőkamerás drónok alkalmazásával védik a gidákat.
2026. július 1-től módosul az építési-bontási hulladékok leadásának rendje azokban a lakossági szelektív hulladékgyűjtő udvarokban, ahol ez a szolgáltatás biztosított.
Saját Formula Student autót építettek a Neumann János Egyetem hallgatói, amellyel hamarosan rajthoz is állnak. Megmutatjuk azt, ami a 250 kilós versenyautó mögött rejlik.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) új, interaktív térkép funkcióval bővítette a szőlő aranyszínű sárgaság betegség (FD) elleni eszköztárát. A fejlesztés célja, hogy a szőlősgazdákat naprakész információkkal segítse a védekezésben. Az új térképes felületen időben követhető a betegség terjedése, így gyorsabban és hatékonyabban reagálhatnak az érintettek a fertőzési kockázatokra.
Kecskemét belvárosának egyik csendes utcájában, a Munkácsy Mihály utcában találjuk a város legrégebbi, ma is működő vendéglőjét. A Kisbugaci Étterem túlélte a történelem viharait, tulajdonosok és korszakok váltották egymást. Bár az évek során többször megújult, egyetlen napra sem tűnt el a város életéből. Konyhájában ma is a hagyományos magyar fogások kapják a főszerepet, amelyek 1887 óta meghatározzák az étterem arculatát.