Kategória: Hagyomány
Keresés
Dátum választó
Rendezés
5 találat
2023.05.07

Kismotoros felvonulással és virágültetéssel ünnepelték az anyák napját Kecskeméten

– Ez az egyik legszebb és legmeghittebb jeles ünnepünk – fogalmazott Engert Jakabné alpolgármester vasárnap délelőtt a IX. Születésünnepen és anyák napi virágültetésen. A Főtéren megrendezett eseményen több száz család vett részt, akik a Református Gimnázium elől vonultak a Városházához. A legkisebbek kismotorral és biciklikkel teljesítették a távot, majd ültették el a saját nevükkel ellátott virágokat a város karácsonyfája köré.
2023.05.05

Kiemelő: egy hét múlva avatják fel Szentkirályi Márta síremlékét

A 100 évvel ezelőtt született és 50 éve elhunyt Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Márta, a Kodály Iskola alapító igazgatója munkásságára emlékezett pénteken a Kecskeméti Televízió. A Kiemelő magazin vendége volt Dömötör Zsuzsa karmester és dr. Horváth Ágnes nyugalmazott főiskolai tanár, akik megszervezték Nemesszeghy Lajosné síremlékének felújítását. A megszépült síremléket egy hét múlva avatják fel a kecskeméti köztemetőben.
2023.05.01

Bivalyok az 52-es főúton

Idén is kihajtotta a Kiskunsági Nemzeti Park a Fülöpszállás külterületén található Kígyós-háti Állattartó telepről a bivalygulyáit a környékbeli legelőkre. Mint ahogyan a korábbi években, ezúttal is át kellett kelnie az egyik gulyának az 52-es főúton. A biztonságos áthajtást minden évben rendőrségi segítséggel oldjuk meg, hiszen ilyenkor a forgalmat le kell állítani néhány percre. Szerencsésnek mondhatják magukat azok az autósok, akik végig kísérhették a tekintélyes termetű állatokból álló gulya vonulását - olvasható a nemzeti park oldalán.
2023.04.25

Lakatos Mónika: a cigányság lelke a hallgatódalokban jelenik meg

Lakatos Mónika Kossuth-díjas és WOMEX-életműdíjas énekesnő volt a vendége a Példaképek című beszélgetéssorozatnak a Katona József Könyvtárban. A művésznő bemutatta, a cigányság milyen kulturális hagyományokat ápol a mindennapi életben. A beszélgetést Libor Zoltán kultúraszervező vezette, az előadás legfőbb tanulsága pedig az volt, hogy a cigány hagyományok is ugyanolyan értékesek, mint más nemzet tradíciói.
2023.04.20

Új film készült Kodály Zoltánról

Kodály Zoltán 140. születésnapja alkalmából ismeretterjesztő film készült Kecskeméten, mely új szemszögből mutatja be a zeneszerző életét. A KTV csütörtöki Kiemelő magazinjának vendégei voltak az alkotók, Horváthné Erdélyi Zsuzsanna, Pusztai Tamásné valamint Miklósné Faragó Csilla, a Kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.
2023.04.18

Hamzáné Lakó Judittal beszélgettünk Kecskemét és térsége új online rendezvénynaptáráról

Elkészült Kecskemét és térsége 2023. évi online rendezvénynaptára az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület jóvoltából. Az aranyhomok.hu honlapon elérhető naptár szerint több mint 300 program várja idén is az érdeklődőket egész évben. A programokról beszélgettünk Hamzáné Lakó Judittal, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkárával a KTV Kiemelő című műsorának kedd esti adásában.
2023.04.16

Nagy érdeklődés övezte a Kunbaracsi Értékjáró Sétát

Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület idei évi első kirándulása alkalmával a Kecskeméti Járás egyik legkisebb, érintetlen természeti környezetéről híres településére, Kunbaracsra invitálták a vendégeket április 15-én, szombaton. A sétát minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte, több, mint ötven fő, számos család, egyéni túrázó és baráti társaságok választották szombat délelőtti programjuknak a község megismerését. Az eseményt Dr. Salacz László, országgyűlési képviselő úr is megtisztelte jelenlétével, a séta során lehetett vele beszélgetni a település fejlesztési lehetőségeiről.
2023.04.11

Vasárnap lesz az idei első Bohém Piac

Ebben az évben is megrendezésre kerül a Kecskeméti Piac „Bohém Piac” név alatt futó vidám, zenés, kóstolókkal egybekötött vásársorozata, mely most is 7 alkalomból áll, és közkívánatra vasárnaponként lesz megtartva - írja keddi közleményében a piac. Az első alkalom most vasárnap, április 16-án lesz reggel 7.00 órai kezdéssel a Budai utcai piac épületéhez kapcsolódó piactéren.
2023.04.05

Dr. Finta Józseffel beszélgettünk a húsvét üzenetéről

Közeledik a kereszténység legnagyobb ünnepe. Idén Április 7-ére esik Nagypéntek Jézus Krisztus kereszthalálának napja. Ez az egyházi év legcsendesebb napja. Az Egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását szokta kérni a hívektől. A húsvét üzenetéről beszélgetünk most Dr. Finta József érseki helynökkel, a Kecskeméti Nagytemplom plébánosával.
2023.04.04

Tovább a szentírási közös úton: a hit és a Biblia erejét hangoztatták a konferencia megnyitóján

A hit, a Biblia és az ökumenikus összefogás erejét hangoztatták kedd délelőtt a Tovább a szentírási közös úton című konferencia megnyitóján a köszöntőt mondó világi és egyházi méltóságok. A prof. dr. Róna Tamás főrabbi vezette Magyarhoni Zsidó Imaegylet és a Weisz Péter elnökletével működő Barankovics Izraelita Műhely által szervezett nagyszabású, egész napos konferenciát a Kecskeméti Zsidó Hitközség Nagykőrösi utcai dísztermében nyitották meg, majd a résztvevők átvonultak a református Újkollégium épületébe, ahol a konferencia késődélutánig folytatódik rövid előadásokkal és két kerekasztal-beszélgetéssel.
2023.04.03

Húsvéti tojáskeresés a Melinda parkban

Hatodik alkalommal szervezett húsvéti tojáskeresést a Kecskeméti Német Települési Nemzetiségi Önkormányzat Kecskeméten a Melinda parkban. A Vásárhelyi Pál Általános Iskola német nemzetiségi osztályának tanulói ezzel kezdték meg a felkészülést a közelgő húsvétra.