Kategória: Kultúra
Keresés
Dátum választó
Rendezés
2316 találat
2023.09.28

Bányais ezüstérem a World Robot Olympiad kutatási és robotverseny nemzetközi döntőjében

Öt kontinens 39 országának részvételével rendezték meg a dániai Odense városában a világ legnagyobb kutatási és robotika versenyének, a World Robot Olympiadnak a nemzetközi döntőjét szeptember 21. és 24. között. A versenyre a magyar nemzeti döntő megnyerésével lehetett kvalifikálni. A résztvevő csapatok két kategóriában és három életkori korosztályban mérték össze tudásukat. A Bányai Júlia Gimnázium csapata ezüstérmet szerzett, a Vásárhelyi Pál Általános Iskola csapata pedig a 11. helyen végzett.
2023.09.27

Dr. Piros István Attilával, a Számítógépes Tervezés Tudományos Műhely vezetőjével beszélgettünk

Idén is csatlakozik a Neumann János Egyetem a Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Az eseményt szeptember 29-én rendezik meg, amikor is az egyetem több területére is bepillantást nyerhetnek a résztvevők. Emellett kiemelt program lesz az újranyitott HoloVizió is. Ezzel kapcsolatban beszélgetünk most Dr. Piros István Attilával, a Neumann János Egyetem Számítógépes Tervezés Tudományos Műhely vezetőjével.
2023.09.27

Ne most, drágám! - Cooney-bohózat a kamaraszínházban

Szeptember 26-án sajtónyilvános főpróbát tartott a színház készülő új bohózatából, Ray Coonie Ne most, drágám! című darabjából. Az előadásban nercbundák, változatos szerelmi háromszögek, hiányos öltözetű hölgyek, ablakon kirepülő alsóneműk tartják ébren az érdeklődést. és garantálják egyben a totális tébolyt is. Ahogyan az egy Cooney-vígjátékban már megszokott.
2023.09.26

Megtartották a nyári szünet utáni első Alzheimer Cafét

A mai napon ismét megrendezésre került az Alzheimer Café. A kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda (EFI) gondot visel az Alzheimer-kórban szenvedőkre és családtagjaikra. Szeptemberben, az Alzheimer-hónapban programokkal, sétával, előadással igyekeznek felhívni a figyelmet a betegségre, miközben a hozzátartozóknak is sokrétű segítséget nyújtanak.
2023.09.25

Az Éger és a Starter nyerte el a MetroPOLICE Filmfesztivál fődíját

Szeptember 21. és 24. között zajlott a MetroPOLICE Filmfesztivál a Hírös Agóra Otthon moziban, melynek díjátadóját vasárnap este tartották a filmszínházban. A háromtagú zsűri (Kriskó János, televíziós szerkesztő, Ulrich Gábor, Balázs Béla-díjas animációs filmrendező és Dezső András, író, újságíró) döntése alapján a legjobb nagyjátékfilm Nagy Borús Levente Éger című filmje, a legjobb rövidfilm pedig Dóczé Péter Starter című alkotása lett.