A fővárosba látogatott a Kecskeméti NKSE a női kézilabda NB II G-csoportjának 4. fordulójában. A hírös városiak papírforma győzelmet arattak a Malév Sport Club otthonában, ezzel zsinórban a harmadik győzelmet húzták be.
Remek időszakon van túl a kecskeméti női kézilabdacsapat, hiszen hazai pályán a 2. és 3. fordulóban is győzni tudott. Nem lehet más céljuk, mint idegenben is diadalt aratni, az NB II újonca ellen.
Vasárnap ismét a Messzi István Sportcsarnokban lépnek pályára a kecskeméti kézilabdás lányok. Lelkesen várják a fordulót, hiszen legutóbb imponáló játékkal győzték le a jó erőkből álló Vecsés csapatát. Ezúttal a BVSC-Zugló látogat a hírös városba.
Az új szezon első hazai mérkőzésén a Vecsést fogadta a Kecskeméti NKSE a női kézilabda NB II G-csoportjában. A találkozó hatalmas izgalmakat és egygólos kecskeméti sikert hozott.
A férfi kézilabda NB I./B csoportjában a 3. fordulót rendezik már hétvégén, a Kecskemét péntek este a Vecsés otthonában lépett pályára. Most is szoros meccset játszott idegenben a hírös városi gárda, de a hazaiak otthon tartották a két pontot.
Mint minden évben, idén is nehéz a kecskeméti női kézilabdacsapat sorsolása; a bajnokaspiráns ENUSE után azt a vecsési alakulatot fogadja, amely az elmúlt fordulóban 53 gólt lőtt a Ceglédi Kék Cápáknak.
A kecskeméti női kézilabdázók a Szászberek Sportcsarnokban, az ENUSE otthonában léptek pályára az NB II G-csoportjának nyitófordulójában. A végeredmény 47-30 lett a hazaiak javára.
Tavaly úgy tűnt, megoldhatatlan feladatként tornyosul a KNKSE előtt a versenyév befejezése, ám úgy tűnik, a klub túl van a nehézségek jelentős részén, és stabil jövőképpel vág neki az NB II-es szezonnak. A Kecskemét a G-csoportba kapott besorolást, ahol jónéhány ismerős gárdával csap össze. Az erőviszonyokat egyelőre nehéz megítélni, hiszen még folyamatban vannak a tárgyalások és igazolások – a hírös városiak a bajnoki rajtot megelőző napokban is keményen dolgoztak a keret véglegesítésén.
Parádés első félidőt követően hullámzó második játékrészt produkált a kecskeméti férfi kézilabdacsapat, ám végül magabiztosan nyerte az Ajka elleni találkozót, így újabb nagyszerű győzelemmel búcsúztatta a 2022/2023-as versenyévet.
Véget ért a Kecskeméti NKSE idei vesszőfutása; a hírös városiak az utolsó, DVSC U19 elleni találkozón sem tudtak javítani mérlegükön. Mátrai Péter utoljára vezényelte a kecskeméti lányokat, a következő szezont már a Kozármisleny utánpótlásának szakvezetőjeként kezdi meg.
Az év elején merészet húzott a kecskeméti férfi kézilabdacsapat; fiatal, zömmel kecskeméti kötődésű játékosból alakította ki keretét, aminek az volt a kockázata, hogy a csikócsapat nem tud megkapaszkodni az NB I/B-ben. Tóth Norbert legénysége azonban remek hajrával jövőre is biztosította tagságát az NB I/B-ben, ám a munka még nem ért véget.
Egyetlen forduló maradt hátra a Kecskemét számára a nehéz, viszontagságokkal terhelt 2022/2023-as bajnoki évből, és az NB I/B osztály küzdelmeiből. A hírös városiak jövőre az NB II-ben folytatják, új edzővel és új kerettel; a csütörtöki fellépés lesz tehát Mátrai Péter vezetőedző utolsó mérkőzése a Kecskemét trénereként.
A PEAC csapatával találkozott utolsó Messzi István Sportcsarnokban lejátszott bajnokiján a Kecskeméti NKSE a női kézilabda NB I/B 2022/23-as szezonjában. A találkozót simán, 18 góllal a vendégek nyerték.
Bár az első félidőben még hátrányban volt, a második felvonásban remekül védekezett és több gyorsindításos gólt is elért, ennek köszönhetően hárommal győzött a Vecsés otthonában a KTE-Piroska Szörp a férfi kézilabda NB I/B 28. fordulójában (37–40).
A kecskeméti kézilabda utánpótlás edzői és tanítványaik mutatkoztak be szerdán, a Messzi István Sportcsarnokban. A lelkes szülők, a város képviselői, a támogatók színes bemutatókat láthattak a gálán, ahol a szakemberek kiemelték, kiváló munka folyik a városban.
Mozgalmas hete volt a kecskeméti női kézilabdacsapatnak, hiszen eldőlt, hogy a szezon végén Mátrai Péter vezetőedző távozik, székhelyét Kozármislenybe teszi át; a baranyai alakulat utánpótlásának szakmai munkáját irányítja majd. A KNKSE felnőtt- és ifjúsági csapatát jövőre a klub korábbi játékosa, Bíró-Kisjuhász Petra vezényli.
Alighanem másképp tervezte a kecskeméti női kézilabdacsapat a 2022/2023-as versenyévet. Egy évvel ezelőtt örömmámorban úszott a csapat és vezetősége, hiszen kishíján „söpréssel” jutott az NB I/B-be a KNKSE felnőttcsapata, és a gárda komoly tervekkel vágott neki a másodosztálynak. A klub gazdasági helyzete azonban felülírta az álmokat, és egy nehézségekben gazdag, győzelmekben szegény esztendő következett, így a klub most az NB II-re készül.
A 14. helyezett Gárdony-Pázmánd otthonában lépett pályára a 15. Kecskeméti NKSE a női kézilabda NB I/B 27. fordulójában. A találkozón a Gárdony már az első félidőben annyi gólt lőtt, mint a KNKSE 60 perc alatt. A végeredmény 43-24 lett.
Péntek este lejátszotta idénybeli utolsó mérkőzését a Messzi István Sportcsarnokban a KTE-Piroska Szörp. Tóth Norbert fiai az NB I/B 27. fordulójában a dobogós Győrt fogadták. Látva a tabellán elfoglalt helyezéseket – a két csapatot a forduló előtt nyolc pozíció választotta el egymástól –, illetve az őszi találkozó eredményét, amikor a Győr hazai környezetben héttel, 33-26-ra nyert a Kecskemét ellen, kijelenthető volt, hogy a meccs esélyesei a vendégek.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.