Csapatban szeret dolgozni, és nagy mértékben számít az ott dolgozók szakértemére. Többek között erről beszélt a KTV Sportmagazinjában Kispál Balázs, aki szeptember 15-től vette át a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetői feladatait. A műsorban elhangzott az is, hogy 2024 februárjában ismét lesz sportbál, és fontos szerep jut majd a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban a domb tetőnek is, amely újabb rendezvények helyszíne lesz jövőre.
Javában zajlanak az I. Középiskolás Joma Futsal Bajnokág küzdelmei a Katona József Gimnázium műfüves pályáján. Az eddig megrendezett fordulók alapján három hibátlan csapat van: Bolyai I., Piár, Kada-Sokk
Forray Gábor szerint az első fordulóban elszenvedett veresége ellenére a DEAC az esélyesebb, ám ez cseppet sem számít, hiszen a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét célja, hogy bravúrgyőzelmet zsebeljen be pénteken este Debrecenben.
Tovább tart a kecskeméti női kézilabdázók jó szériája, hiszen két hazai diadal után az elmúlt héten, a Malév otthonában megszerezték első idegenbeli győzelmüket (23-35). A BUD Arénából elhozott két pont a tabella 2. helyére repítette a hírös városi lányokat, nem lehet más céljuk, mint megőrizni pozíciójukat, és kitartóan üldözni a listavezető ENUSÉ-t.
A Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda 2023. október 13-án, pénteken, Gyalogló Napot szervez. Az intézmény először csatlakozott a MASPORT Világ Gyalogló (HÓ) Nap országosan kihirdetett versenyfelhívására, és mindenkit szeretettel várnak az eseményre.
Marco Rossi szövetségi kapitány kedden kihirdette a magyar A-válogatott keretét az októberi Európa-bajnoki selejtezőkre. A nemzeti csapatban ezúttal két kecskeméti játékos kapott helyet.
Szeptember 29-én játszotta szezon nyitó mérkőzését a Sopron ellen a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Az izgalmas találkozó felvétele ma (kedd) 17-órakor látható a Kecskeméti Televízióban.
A Benkó Zoltán Szabadidőközpont októberben minden nap 7.00 és 18.00 óra között tart nyitva, pénztárzárás 17:30-kor. A Kecskeméti Arborétum október 1. és 31. között reggel 8.00 órakor nyit és 18.00 órakor zár.
A Diósgyőrben elszenvedett 3-1-es vereség után Szuhodovszki Soma értékelt az M4 Sport kamerái előtt. Játékosunk elmondta, csak együtt indulhatnak meg előre, továbbra is hisznek egymásban.
Az OTP Bank Liga 8. fordulójában a Diósgyőri VTK vendége volt csapatunk. A jó formában lévő hazaiak nagyon jól kezdték a találkozót, ami döntőnek bizonyult.
A szlovákiai Nyitrán rendezett meghívásos Jozef Svitac Emlékversenyen szerepelt a Kecskeméti Sportiskola (Kesi) birkózócsapatának néhány tagja. A megmérettetésen a szlovák csapatokon kívül magyar, ukrán és cseh csapatok vettek részt, jó színvonalú mérkőzéseket produkálva a kilátogató nézők számára. A Kesi birkózói több éremmel térhettek haza.
Tomic a szerb válogatottal a vb-kvalifikációs elitkörben szerepel Ukrajna ellen, míg Bencsik, Fekete és Pál a magyar nemzeti csapattal Svédország ellen játszik edzőmeccseket.
A fővárosba látogatott a Kecskeméti NKSE a női kézilabda NB II G-csoportjának 4. fordulójában. A hírös városiak papírforma győzelmet arattak a Malév Sport Club otthonában, ezzel zsinórban a harmadik győzelmet húzták be.
2023. szeptember 22-én, 70 évesen itt hagyott bennünket egykori focista társunk, fiatalkori barátunk Oskolás Sanyi. Több mint egy évtizeden keresztül szórakoztatta játékával a közönséget, de önmagát és játékostársait is.
Szűcs Kornél számára különleges élmény lesz a vasárnapi bajnoki, hiszen nyáron szerződtetett védőnk éppen nevelő egyesületétől, a Diósgyőrtől került hozzánk. "Szücsi" először lép pályára korábbi csapata ellen, melyet már nagyon vár.
Óriásit futott Galaxy, Kecskemét lova a 16. Nemzeti Vágta 8. előfutamában szombaton. A futamot magabiztosan nyerte a 23 éves Tóth Tamara, aki szinte eggyé vált lovával a pályán. Fantasztikus iramot és ütemet diktált a fiatal lovas. A helvéciai Köncsögi Ménes fogatával Nagy Gábor szintén győzött és ezzel döntőbe jutott, míg a Bugaci Ménes Kalmár László hajtotta fogata a második helyen végzett az előfutamban.
Az OTP Bank Liga 8. fordulójában csapatunk a Diósgyőri VTK vendége lesz vasárnap 17:30-kor. Az újonc kitűnő formában van eddig, így újabb nehéz összecsapásra számíthatunk idegenben.