Tizenkét település mutatkozik be a 28. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállításon

A Hírös Hét Fesztivál részeként, a Hírös Forrás szökőkút mellett tartják meg idén is a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítást, melyre ezúttal tizenkét település jelentkezett. A Kálvin tér felé húzódó sétányon sorakoznak az egyes települések büszkeségeit bemutató faházak, melyek portékáit csütörtökön vette szemügyre a szakmai zsűri. A zsűri tagja volt többek között Engert Jakabné, Kecskemét alpolgármestere, dr. Mák Kornél, a vármegyei közgyűlés alelnöke, valamint Cseh Tamás, a Kecskeméti Járási Hivatal vezetője is.

A 28. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállításon résztvevő települések
Minden kis faháznál színes bemutatót láthatott a zsűri, melynek tagjai kóstolót és ajándékot is kaptak az egyes állomásokon. Végül a közeli Fodor cukrászdába vonultak vissza tanácskozni.

Este 18.00 órakor vette kezdetét a kiállítás hivatalos megnyitója a Hírös Forrás szökökút melletti színpadon. A jelenlévőket Hamzáné Lakó Judit, az eseményt szervező Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára köszöntötte. Emlékeztetett arra, hogy a legnagyobb térségi seregszemléről van szó, melyet példás összefogásban szerveznek meg évről-évre. A résztvevő települések kreativitásának köszönhetően mindig meg tud újulni a rendezvény – emelte ki.

A kiállítást Cseh Tamás, a Kecskeméti Járási Hivatal vezetője nyitotta meg. Megnyitó beszédében hangsúlyozta a hagyományos termékek szerepét az egészséges táplálkozásban. Kiemelte a környező települések agrárhagyományait, de utalt kulturális sokszínűségükre is. Köszönetet mondott a szervezőknek a nívós rendezvényért.

Ezt követően annak a három településnek a képviselője mondott köszöntőt, amelynek bemutatkozása a csütörtöki napon volt esedékes.
Helvécia nevében Balogh Károly polgármester szólt, kiemelve a nagyközség szőlészeti és zöldségtermesztési hagyományait. Mint mondta, napjainkban mindössze 30 család viszi tovább ezt a mezőgazdasági vonalat, a település az utóbbi időben egyre inkább az ipar felé orientálódik. Meghívta a jelenlévőket a település legnagyobb eseményére, a két hét múlva tartandó szüreti napokra.

Helvécia kulturális műsorát a Kenderkóc Tánccsoport kicsinyei adták. (Fellépésükről készült rövid videónk megtekinthető a hiros.hu Facebook-oldalán!)

Felsőlajos képviseletében Makainé Anikó mondott köszöntőt, megemlítve többek között a Tanyacsárdát, valamint a Márka üdítőgyárat, mely idén hozta vissza a palettára a legendás Traubisoda üdítőt.

Lajosmizse nevében az új polgármester, Fekete Zsolt mondott köszöntőt. Kiemelte természetesen a mizsei szamócát, de említette többek között a Gárdonyi Teaházat, a Rimóczi-Art Csokoládé és Grillázs Szalont, valamint a Kiss Cukrászdát is a város nevezetes vendéglátói közül.

A kulturális műsorban két lajosmizsei produkciót is láthatott a közönség. Elsőként a Mizsei Vadrózsák néptánccsoport lépett színpadra, végül pedig Szerző Zsuzsa és Soós Zoltán énekelt rajzfilmslágereket.


A megnyitó után három település, Helvécia, Felsőlajos és Lajosmizse standjánál várták a vendégeket finomságokkal. A Térségi Gasztrohét keretében minden este más települések készülnek valamilyen helyi specialitással.

A Térségi Gasztrohét kínálata
A 28. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás programja
Polgármesteri köszöntők, kulturális bemutatkozások az „Aranyhomok Színpadon” a Hírös Forrás szökőkútnál
AUGUSZTUS 21. CSÜTÖRTÖK
16:00
A XXVIII. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás szakmai zsűrizése
18:00
XXVIII. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás hivatalos megnyitója – Cseh Tamás, a Kecskeméti Járási Hivatal vezetője
18:15
Helvécia, Felsőlajos, Lajosmizse települések bemutatkozó napja
AUGUSZTUS 22. PÉNTEK
18:00
A XXVIII. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás szakmai zsűri eredményhirdetése és díjátadás
19:00
Ballószög, Lakitelek, Tiszakécske, Nyárlőrinc települések bemutatkozó napja
AUGUSZTUS 23. SZOMBAT
18:00
IX. Aranyhomok Térségi Lekvárverseny eredményhirdetése és díjátadása
18:30
Kecskemét-Matkó, Orgovány, Tiszaalpár települések bemutatkozó napja
AUGUSZTUS 24. VASÁRNAP
18:00
Kunbaracs, Bugacpusztaháza települések bemutatkozó napja
A KIÁLLÍTÁS MEGTEKINTHETŐ:
augusztus 21 - 22. 16:00 – 21:00 óra között
augusztus 23 - 24. 17:00 – 21:00 óra között
