Először tartott bált Kecskeméten a városi nyugdíjasszövetség

2023. 01. 21., 08:40
Először rendezett bált Kecskeméten a városi nyugdíjasszövetség. A Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskolában péntek este megtartott jótékonysági bálon csaknem 180-an vettek részt. A jó hangulatú esemény fővédnöke Engert Jakabné alpolgármester volt, a műsort olyan művészek színesítették, mint az ifjú szaxofontehetség, Rubinstein Ádám és a neves bűvész, Csongrádi Béla.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 55 képet tartalmaz

Engert Jakabné, Kecskemét alpolgármestere köszöntőjében kiemelte a nyugdíjasszövetség tevékenységének fontosságát a közösségi élet, a kulturális, sport- és egészségmegőrző programok szervezése terén. Felidézte, hogy az idei év lendületesen indult, hiszen a szövetség a Petőfi Iskolával karöltve néhány nappal ezelőtt hirdette meg a Petőfi 200 műveltségi vetélkedőt, melynek egyik célja, hogy hidat építsen a generációk között. Engert Jakabné végül egy Pál apostoltól és egy Oscar Wilde-tól vett idézettel nyitotta meg a jótékonysági bált.

Kormányosné Makai Eszter, a Nyugdíjasok Klubjainak Vármegyei Jogú Városi Szövetsége elnöke a Kecskeméti Médiacentrumnak elmondta: idén először rendeztek bált, és óriási volt az érdeklődés: rövid időn belül elfogyott a közel 180 jegy.

A bálban fellépett Csongrádi Béla bűvész, Rubinstein Ádám szaxofontehetség, Simon Zsófia (próza), valamint a Hírös Barackvirág Tánccsoport és a Step & Go Táncklub. A bál fővédnöke Engert Jakabné alpolgármester, védnökei Lévai Jánosné tanácsnok, Szamler László önkormányzati képviselő és Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója voltak.

Kapcsolódó cikk