Valamennyi intézményt érintően elkészültek a Hírös Sport Nonprofit Kft. fejlesztési tervei. Többek között erről is beszélt hétfőn a KTV Sportmagazinjában Kispál Balázs ügyvezető.
Korszerűsítési munkálatok miatt közeljövőben változni fog egy rövid időre a Cifrapalota nyitvatartása. Egyrészt a fölszinti helyiségeket már az ikonográfiai biennáléra alakítják át, másrészt pedig zajlik a második emelet felújítása, valamint a teljes épületet érintő lift beszerelése is.
Kérdőív formájában mondhatják el véleményüket a kecskemétiek a megyeszékhelyről, a város fejlődéséről, az itteni szolgáltatásokról és többek között arról is, hogy milyen az élet az egyes városrészekben és milyen fejlesztésekre lenne szükség Kecskemét egyes területein.
Új fejezet kezdődik a német központú logisztikai cég kecskeméti leányvállalatának életében. A régóta tervezett projekt megvalósulásáról Németh Attila ügyvezető igazgatóval, Király Brigitta HR-menedzserrel és Guth Tamás projektmenedzserrel beszélgettünk.
Az egyik megújult épületben, a Kálmán Lajos Óvoda Lánchíd Utcai Óvodájában rendezték csütörtökön meg annak a nagyszabású projektnek a záróeseményét, mely során három kecskeméti köznevelési intézmény is teljesen megújult és korszerűsödött, főként energetikailag. A rendezvényen Kecskemét polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia és a Polgármesteri Hivatal Fejlesztéspolitikai Irodájának vezetője, Balogh Zoltán mondott beszédet.
Kecskeméten a Széchenyi 2020 program keretén belül az „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Kecskeméten” című projekt kapcsán, az Európai Regionális Fejlesztési Alap által finanszírozott 523,47 millió forintos vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően, köznevelési és gyermekjóléti feladatokat ellátó önkormányzati tulajdonú intézmények energetikai korszerűsítése valósult meg. A projekt célja az épületek hőveszteségeinek csökkentése volt, növelve ezzel az intézményekben tartózkodó gyermekek és dolgozók komfortérzetét. A korszerűsítéssel elősegíthető a közintézmények hatékonyabb energiahasználata és a működtetési költségek csökkentése.
Már idén is számos helyen valósultak meg korszerűsítések a magyarországi villamos energia hálózaton. Jövőre azonban tömegessé válnak az ellátásbiztonságot új alállomások építésével, a meglévők felújításával, bővítésével, távvezetéki fejlesztésekkel megerősítő beruházások. A hazai és uniós forrásokból támogatott projektek további zöldenergia-termelő kapacitások kiegyensúlyozott hálózatba kapcsolását is megalapozzák - írta az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében.
Tizenhárom év alatt megnégyszereződött a helyi iparűzési adóból származó bevétele Kecskemétnek, s ezzel a leggazdagabbak települések közé zárkózott fel - írja ma megjelent cikkében a Világgazdaság. A részletek:
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út részeként épített Bács-Kiskun vármegyei szentkirályi elkerülőt, amely a község belterületét tehermentesíti az áthaladó forgalomtól.
Elkészült Hetényegyháza bekötése az M5-ös autópályához. Emellett a Nyíri út és a Máriahegyen áthaladó út projektegyüttesével összekapcsolva tíz év fejlesztéseinek rendszere állt össze mintegy 3 milliárd forintból.
Az elkészült útfejlesztések nemcsak a hetényieknek fontosak, hanem a Széchenyiváros és Hetényegyháza között elterülő részen minden lakónak, és a majdani betelepülőknek is.
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a VP-3295355358 azonosító számú „Kecskeméten a Nyíri út folytatásának a Széles köz és a 445. számú főút közötti szakaszának felújítása és szélesítése” című pályázata a VP6-7.2.1.1-21 kódszámú „Külterületi helyi közutak fejlesztése” című felhívásra 244,25 millió Ft összegű európai uniós támogatást nyert. A támogatás mértéke 95%. A projekt a Vidékfejlesztési Program támogatásával valósult meg.
A ZF német autóipari beszállító 24 milliárd forintos beruházással több mint 300 új munkahelyet hoz létre Kecskeméten és Debrecenben. Ezt pénteken délelőtt jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester az eseményen a Kecskeméti Médiacentrumnak elmondta, Kecskemét versenyképessége még mindig erős, a város 10 éve az aranykorát éli.
A Homokhátság területét érő kedvezőtlen hatások, így például az elsivatagosodás mérséklése Magyarország egyik legfontosabb és kiemelten kezelt területfejlesztési kérdésévé vált. Erről tartottak harmadik alkalommal konferenciát, csütörtökön a Four Points By Sheraton Hotelben.
A kivitelező arról tájékoztatta a kecskeméti önkormányzatot, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara épülete mögött a Burga utca és a Muraközy János utca közötti útszakasz daruzási munkák miatt 2023. 12. 15-én (péntek) 12.00 és 15.00 óra között ideiglenesen le lesz zárva a forgalom elől.
A Kecskemét nyújtotta lehetőségekről, a Mercedes beruházás hatásairól és az utak és intézmények megújulásáról is beszél a KTV mai(csütörtök) Közélet című magazinműsorában Szemereyné Pataki Klaudia polgármester. Az adventi időszakra tekintettel az ünnepekkel kapcsolatban is elmondja gondolatait a városvezető.
Felújítják és fejlesztik 2024-ben a ménteleki és a kadafalvi óvodát, Kadafalva számára pedig jó hír az is, hogy jövőre megkezdődhet a bölcsőde építése – többek között ezekről beszélt a Kecskeméti Televíziónak Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a mai közgyűlést követő összegző beszélgetésben.
Stabil, kiszámítható, gondoskodó és mértéktartó – röviden így jellemezte Kecskemét 2024-es költségvetését a csütörtöki közgyűlésen Szemereyné Pataki Klaudia polgármester. A kormánypárti képviselők támogatása és a baloldali képviselők tartózkodása mellett elfogadott büdzsé legfontosabb jellemzője az önkormányzati intézményekben dolgozók bér- és cafetéria-emelkedése, a növekvő helyi bevételek, ezen belül is a kiugróan magas iparűzésiadó-bevétel, a fejlesztések folytatása és az intézmények stabil működése. A jövő évi költségvetést az ellenzéki padsorokból sem érte éles kritika.
Csaknem 10 milliárd forint értékű napelemparkot telepített az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. Kecskeméten. A 23,8 megawatt csúcsértékű (MWp) beépített teljesítményű új naperőmű szervesen illeszkedik Kecskemét energetikai fejlesztésébe, melyben kiemelt szerepet játszanak a megújuló források – mondta a szerdai projektzáró rendezvényen Gaál József alpolgármester.
A Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság hétfői ülésén derült ki, hogy a Modern Városok Programjában szereplő kecskeméti megkezdett fejlesztések megvalósítása folyamatos, így például az Izsáki út (52-es főút) I. ütem kivitelezésének befejezése 2024. I. negyedévében várható, továbbá az intermodális csomópont tervezési előkészítési feladatai is haladnak tovább. Mindezt Balogh Zoltán, a polgármesteri hivatal fejlesztéspolitikai irodájának vezetője mondta, a sajtóban megjelent információkra reagálva.
Nagy érdeklődés övezi a COP 28 klímacsúcson egyedüli magyar kiállítóként jelen lévő Neumann János Egyetemet. Az Egyesült Arab Emírségekben december 12-ig tartó rendezvényen a világ szinte minden állama képviselteti magát a jövő fenntartható gazdasági szerkezetének kialakítása érdekében. A kecskeméti egyetem dubaji standját Varga Mihály pénzügyminiszter is felkereste, ahol bemutatkozik az egyetem legújabb járműipari innovációja a Neumann H2.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.