A tervek szerint decemberben kezdi meg működését Kecskemét Borbás városrészében egy 23,8 MWp beépített teljesítményű napelemes erőmű. A 9.7 milliárdos beruházás, amelynek több mint 40 százalékát az Európai Unió finanszírozza, 12 000 háztartás éves elektromos energiaellátást fedezi majd. A mai (szerda) projektnyitón elhangzott az is, hogy egy hasonló teljesítményű másik erőmű létesítése is tervek között szerepel a megyeszékhelyen, amelynek egy energiaközösség is része lesz.
2023 júliusától egyes termékek körforgásos hulladékkezelésének költségeiért a gyártók, termelők, a termék első forgalomba hozói lesznek felelősek. A szakértők szerint mintegy 50 ezer piaci szereplőt érinthet az új szabályozás. A téma fontosságát jól mutatja, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara EPR-bevallásról szóló online szakmai napjára 183-an jelentkeztek.
Kecskeméten, a Gyöngyös közben található az evangélikus gyülekezet közösségi kertje, amelyet idén márciustól gondoznak a gyülekezet tagjai. A kertben nemcsak kertészkedni és kikapcsolódni lehet, hanem fontos közösségépítő helyszín is. Egyelőre mindenki saját felhasználásra termeli a zöldséget, gyümölcsöt, a tervek között szerepel, hogy később a gyümölcsökből adományozni is fognak.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Szegedfish Kft. természetfotó pályázatot hirdet a XII. Fehértavi Darvadozás, a madárvonulás dél-alföldi ünnepe alkalmából - olvasható a Kiskunsági Nemzeti Park oldalán.
Az autómentes nap zárásaként 17 órától kerékpáros felvonulást tartottak a fenntartható városi közlekedés jegyében. Az immár hagyományos eseményen kicsik és nagyok együtt tekertek egy kört a Főtérről kiindulva, biztosított útvonalon haladva, majd a Főtérre visszatérve. A célba érés után értékes nyereményeket, köztük fődíjként egy kerékpárt sorsoltak ki a résztvevők között.
A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezték Kecskeméten az Európai Mobilitási Hetet. Az idei mottó: „Takarékoskodj az energiával!”. Idén több mint 30 kiállító vett részt az Autómentes Napon.
Egy különleges gasztro-csodával, a homoki szarvasgombával is megismerkedhettek a Nyitott Piacok Napjára kilátogatók péntek délelőtt a belvárosi piacon. A Kárpát-medencében honos, a szarvasgombák közül egyedüliként édes ízű homoki szarvasgombát egy ügyes kutyus, Citrom szaglászta ki a gyerekek nagy örömére. Az érdeklődők sokféle ízletes falatot kóstolhattak még, előadások hangzottak el, és a kicsiket bábjáték is szórakoztatta a piac szabadtéri részén megrendezett hangulatos eseményen.
Pénteken, szeptember 22-én Nyitott Piacok Napja rendezvényt tart a Kecskeméti Piac a fenntarthatóság jegyében 8.00-12.00 óráig a Budai utcai piaccsarnokhoz kapcsolódó szabadtér hátsó részén.
Jelenleg is zajlik Kecskemét egyik legnagyobb környezetvédelmi tematikájú, fenntarthatósági közlekedést népszerűsítő rendezvénye, az Európai Mobilitási Hét. Ennek záró eseménye lesz az Európai Autómentes Nap lesz, amelyet szeptember 22-én rendeznek meg városunk főterén.
Harminckét értékkel bővült Bács-Kiskun vármegye értéktára. Köztük megtalálható a bugaci nőszőfű, a Kiskunhalasi Fejetéki-mocsár Természetvédelmi Terület és a Móricgáti-lápok. Az elismerő okleveleket az „Értékzsongás Bács-Kiskunban” címmel szervezett konferencián adták át a közelmúltban.
A KEFAG Zrt. szervezésében idén négy helyszínen zajlik majd a sorrendben XXVII. Erdők Hete Programsorozat. A rendezvényekkel ezúttal is igyekeznek minden korosztályt megszólítani.
Kóstolók, előadások, interaktív feladatok és bábelőadások várják a gyerekeket és a felnőtteket szeptember 22-én a Kecskeméti Piacon. A piac ugyanis csatlakozott a Nyitott Piacok Napja országos programhoz. Az akció elsősorban a vásárlóknak szól, de a termelők és piaci árusok is profitálhatnak belőle.
Egy ragasztós csapdába ragadt, de még életben lévő denevér kiszabadítása miatt riasztották a Kiskunsági Nemzeti Park szakembereit Kecskemétről. Szerencsére, jól végződött a szabadidó hadművelet.
Továbbra is nagyon magas a parlagfű pollenkoncentrációja az országban, tart az allergén gyomnövény virágporszórásának csúcsidőszaka - olvasható a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) közleményében.
Tovább zöldülnek a hazai kistelepülések. Szeptember első hetében megkezdődött a Településfásítási Program harmadik ütemének őszi ültetési időszakában ültetendő sorfák kiszállítása az önkormányzatokhoz. 2023 őszén összesen 345 településen, 8000 db sorfát ültetnek el, a legtöbbet Győr-Moson-Sopron vármegyében. A harmadik éve tartó program teljes időszakában összesen 46 000 sorfát ültethetnek el a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb települések Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjának keretében.
Két halom háztartási hulladékot helyezett el az út szélén egy kiskunfélegyházi férfi. A rendőrök hamar azonosították, kihallgatták, és befejezték a nyomozást.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.