Március 14-től rendelte el az országos tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. Az ellenőrök többek között fokozottan vizsgálják majd az étkezési tojás és az édesipari termékek forgalmazását, míg a Nébih laboratóriumában sonkákat, hidegkonyhai készítményeket, valamint tojásfestékeket vizsgálnak majd.
Az Agro-ökológiai Program (AÖP) a 2023-tól induló Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv által meghatározott I. pilléres támogatási keretrendszer talán legfontosabb új támogatási eleme, amely évente 202 millió eurónyi forrás felhasználásával működik majd. Az előzetes kalkulációk alapján 80 eurónyi támogatás lehetőségét biztosítja hektáronként.
Egy új burgonyatároló hűtőház átadására és gazdafórumra is várták ma délután a Helvécia környéki termelőket. A pályázati támogatással elkészült beruházásnak köszönhetően a Göbölyös-család a megtermelt burgonya szinte egészét tárolni tudja.
Magyarország elsőként tette a méhészetet adómentessé, elsőként adott beporzási támogatást, és elsőként fogja ténylegesen felsorolni a címkén, mely országokból származik a méz, hiszen a termelők és a fogyasztók védelme így biztosított, mondta Nagy István agrárminiszter a Homokháti Méhész Egyesület méhészeti gyűlésén, Sándorfalván.
Akár 3,5 millió forintra is pályázhatnak a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek az Agrárminisztérium új felhívásának köszönhetően - közölte hétfői közleményében Nobilis Márton Pál, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan figyelemmel kíséri az online felületeket és piactereket, a vizsgálatokban több forrásból származó információk alapján keresi a megrendelési, próbavásárlási lehetőségeket is. Az ellenőrzések célja, hogy felügyeljék az adószámmal rendelkezők adásvételeit, és kiszűrjék az illegálisan értékesítőket.
Hetekkel a körzetek feloldása után ismét a madárinfluenza jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun vármegyében. Az állategészségügyi hatóság kijelölte a védő- és megfigyelési körzeteket, valamint megkezdődött az érintett lúdállomány leölése is.
Az első élelmiszerár-stop egy éve, 2022. február 1-jén lépett életbe. Az ágazat meghatározó szereplői szerint a felborult európai uniós piaci környezetben az ársapkák kivezetése segítené a hazai agrárium, élelmiszeripar versenyképességének megőrzését, stabilizálva hazánk élelmiszer-önellátását. Ez a termelők, az élelmiszer-feldolgozók és a kereskedők közös érdeke - írja közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Az enyhe időjárás miatt idén előbb kezdődtek meg az Országfásítási Program keretében megvalósuló faültetések; folyamatosan növekszik a magyar erdők területe és élőfakészlete - közölte a Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.
Közel 110 ezer gazdálkodónak kell megújítania az egységes kérelem beadásához szükséges meghatalmazást.
Minden évben az egységes kérelmek mintegy 70 százalékát, megközelítőleg 108 ezer kérelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászainak közreműködésével nyújtják be a gazdálkodók.
Az elmúlt napokban számos megkeresés érkezett a Nébih-hez: igaz-e, hogy hamarosan bármiféle jelölés nélkül tehetnek „tücsköt, bogarat” az élelmiszerekbe az előállítók. A hír ebben a formában semmiképp sem igaz! Cikkünkben összegyűjtöttük a témához kapcsolódó legfontosabb aktuális információkat.
Elismerést kaptak az országos jégkármérséklő rendszer országos és vármegyei legjobb generátorkezelői.
– A generátorkezelők lelkiismeretes munkájukkal több tízmilliárd forintnyi jégkár megelőzéséhez járulnak hozzá, továbbá a rendszer a mezőgazdaság mellett lakossági és ipari létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat is véd – hangsúlyozta Dr. Nagy István agrárminiszter a január 31-i átadóünnepségen.
A Nébih EUTR keresőjének funkcióbővítése révén ezentúl, a regisztrált faanyag kereskedelmi lánc szereplők mellett, már az erdőgazdálkodók jogosultságai is lekérdezhetők a rendszerből. A fejlesztés lehetővé teszi az illegális forgalmazók hatékonyabb kiszűrését, ezáltal a csalások megelőzését.
Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyében a mai naptól a felügyeleti (megfigyelési) körzetek nagy részét feloldotta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A baromfik betelepítése és újratelepítése szigorú feltételek mellett megkezdődhet az érintett országrészben.
Megkezdődött a gazdák tájékoztatása a Közös Agrárpolitika változásairól. Az új támogatási rendszer bevezetésével hangsúlyosabbak lesznek a klíma- és környezetvédelmi célok. Az újdonságokat elsőként Jánoshalmán hallhatták a gazdák, pénteken pedig Kecskeméten rendezik meg a tájékoztató fórumot a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskolában.
Lesz még böjtje az enyhe télnek, a növénytermesztők az áttelelő kártevőktől és kórokozóktól, a kertészek és a méhészek pedig az idejekorán aktivizálódó, a gyümölcsfákat és a méheket sújtó tavaszi fagyoktól tartanak leginkább.
Nem panaszkodhatnak a gazdák a csapadék miatt, az idén eddig jócskán kaptak a földek az esőből. Azonban következményei lehetnek annak, hogy elkerülték a nagy fagyok az Alföldet.
A magyar agrártámogatások a jövőben is kiszámíthatóak lesznek, és támaszt nyújtanak a gazdáknak a nehezebb gazdasági körülmények között is – mondta közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az új év is enyhe idővel kezdődik, de a túlságosan enyhe időjárás nem kedvező a növényeknek, megzavarja a vegetációs ciklusukat és a kártevők, kórokozók sem ritkulnak - írta heti agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán.
A 2022. december elején elkezdődött online szavazáson a borzas len, a tarka nőszirom és a selymes peremizs közül lehet kiválasztani a 2023-as Év vadvirágát. A szavazás 2023. január 5-ig tart, az eredményt másnap hirdetik majd ki.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.