Aki szeretne kipróbálni egy ütős labdajátékot, annak ott a helye vasárnap a hetényi S kanyarban lévő padel pályán. A nyílt napon ráadásul élőben láthatják az ország legjobbjait padelezni.
Sportnap lesz a Kecskeméti Corvin Mátyás Iskolában szombaton. A mai napon már a tájfutással ismerkedhettek meg a diákok. Holnap a városrész lakóit süteményverseny, véradás, padavatás és több sportág bemutató várja.
23 kiállító és 19 munkáltató képviseltette magát a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal foglalkoztatási osztályának mai állásbörzéjén. A kiállítók közel 500 munkalehetőséget kínáltak az álláskeresőknek az italgyártástól, a honvédségen, a vendéglátáson át az autóiparig. A rendezvényen jelen volt a Kecskeméti Szakképzési Centrum és a Neumann János Egyetem, valamint a CédrusNet Kecskemét Program is.
Érdekes előadásokkal, bemutatókkal és egész napos kézműves foglalkozásokkal várja a családokat szombaton a kecskeméti csillagvizsgáló a Planetáriumok Világnapja alkalmából. Fontos információ az érdeklődőknek, hogy a legtöbb zárttéri programra előzetesen regisztrálni kell az intézmény honlapján.
Pár napja posztoltak képet a Kisfái City lakói facebook csoportban, amelyeken nagy mennyiségű illegális hulladék látható. A városrendészek felvették a kapcsolatot a posztolóval a külterületen lévő helyszín pontos beazonosítása miatt. A Városrendészet külterületi szolgálata a megadott helyszínre ment, ahol ismeretlenek közel 50 zsáknyi illegális hulladékot helyeztek el. A városrendészek nem mentek el a szemét mellett, […]
A Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkár volt csütörtökön este a Kölcsey kör vendége. A ceglédi származási szakember beszélt többek között a munka és a család fontosságáról és az ezt támogató kormányzati intézkedések eredményeiről. Dr. Banai Péter Benő szerint 2010-óta kevesebb lett a munkabért terhelő adó, sőt akiknek gyermekük van, azoknak még nagyobb a csökkenés.
Február után újra előadást tartott Kecskeméten Steigervald Krisztián. A neves generációkutató ezúttal is a nemzedékek eltérő gondolkodásmódjáról, az ebből adódó megértési nehézségekről és ezek lehetséges feloldásáról beszélt a Katona József Könyvtár nagytermét megtöltő hallgatóságnak. Előadása humorral átszőtt, de egyúttal komoly kutatói háttérmunkáról tanúskodó, és nem utolsó sorban személyes szülői tapasztalataiból is merítő eszmefuttatás volt egy rendkívül aktuális témában.
A Petőfi Sándor utcában csaptak fel a lángok pénteken reggel. Egy embert mentettek ki a tűzoltók a második emeleti lakásból. Őt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Hétvégén újra Muzsikál az erdő a hírös városban! Szombaton a Nyíri-erdőben, a Vackor Vár Erdei Iskola területén, vasárnap Lakitelek-Tőserdőn, a Holt-Tisza partján lesznek izgalmas események, köztük koncertek, erdei séták, kirakodóvásár és gyerekprogramok.
Az elmúlt hétvégén izgalmas mérkőzésen vett revansot a kecskeméti női kézilabdacsapat a Szarvas együttesén (28-23), ez a terv szombaton az Algyő ellen is; a 2. fordulóban elszenvedett vereségért (26-34) vágnának vissza Megyesi Milláék a dél-alföldi gárdának, ezúttal idegenben.
Szombaton a Szeged ellen kezdődik meg a playout hajrája a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét számára. Mindhárom mérkőzést a Messzi István Sportcsarnokban rendezik, így hazai pályán vívhatja ki A-csoportos tagságát a hírös városi alakulat.
Az OTP Bank Liga 32. fordulójában a KTE az Újpest FC vendége lesz péntek este 20:15-kor. A lila-fehér csatát egy nagy győzelem után várja a hazai gárda, míg a másik oldalon zsinórban három veretlen meccs után gyűjtenénk újra a pontokat.
Honnan indultak a kínai autógyártók és hová tartanak? Ezt a témát járták körbe a legutóbbi Hírös Szenior Egyetemen tartott előadásában dr. Kárpáti József, a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja.
Középszinten 180, emelt szinten pedig 240 percet kaptak a diákok a csütörtöki angolérettségire. Az első részben, vagyis a szövegértésben az állatkert, a hírek káros hatása, Edinburgh és a karácsonyi dekoráció témák is szerepeltek.
Török üzleti delegáció járt csütörtökön Kecskeméten a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában. A rendezvényen 20-20 cég képviseltette magát a két országból annak reményében, hogy a szakmai találkozó keretében gyümölcsöző üzleti kapcsolatokat kössenek.
Hétfőn (május 13-án) nagyszabású egészségügyi szűrőnap lesz Kecskeméten. A szűrőbusz a Lestár téri parkolóban 50 féle átfogó vizsgálattal várja az ingyenes szűrővizsgálatra érkező kecskemétieket.
Ajándékkal lepik meg a kecskeméti oktatókat, nevelőket Pedagógus nap alkalmából. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester kezdeményezésére a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház együttműködésében több mint 2000 pedagógust hívnak meg egy-egy előadásra, így köszönve meg az áldozatos munkájukat.
A világhírű divattervező Zoób Kati és Szemereyné Pataki Klaudia is vendég volt pénteken a Trendalelke Vállalkozónői Reggelin. A hölgy kisvállalkozókat támogató eseménysorozat mai témája az volt: "a munkám a szenvedélyem".