Kategória: Kultúra
Keresés
Dátum választó
Rendezés
152 találat
2026.10.19

Tiszaalpár kincsei - élményekkel teli Értékjáró séta

Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület évek óta szervezi a Térségi Értékjáró sétákat azzal a céllal, hogy megismertesse a résztvevőkkel a térség településeinek természeti, történelmi és kulturális kincseit, valamint hagyományait. Október 17-én szombaton Tiszaalpár értékeinek felfedezésére invitálták vendégeiket, akik mintegy hatvanan, egy igazán sokszínű, élményekkel teli programon vehettek részt.
Diótörő Kecskeméten
2026.10.18

Diótörő Kecskeméten: 2026-ban elmarad a telt házas sikerdarab – idén szereplőválogatás sem lesz! (cikkünk frissült)

A Diótörő Kecskeméten 2026-ban nem kerül színpadra – jelentette be a Hírös Agóra. A korábban telt házas előadásokkal büszkélkedő, három év alatt több mint 18 ezer nézőt vonzó produkcióhoz idén gyermekszereplő-válogatást sem tartanak. A döntés indokát az intézmény nem közölte, és azt sem tudni, hogy a következő évben visszatérhet-e a népszerű karácsonyi előadás.
2026.10.18

Szabó Balázs szólókoncert a Ciróka Bábszínházban

A 40 éves Ciróka Bábszínház ünnepi programjai között kiemelt helyet foglalt el a szombat esti Szabó Balázs szólókoncertje. A zenész Kecskeméten alapította meg “bandáját”, életében fontos szerepet töltöttek be a Cirókás évek. Most egy szólókoncert erejéig visszatért a bábszínház színpadára.
2026.10.18

40 éves a Ciróka Bábszínház

Kirakatot avatott a Ciróka Bábszínház és könyv is készült a 40 éves jubileumra. Ünnepi hangulat költözött az egyébként is vidám és sokszínű Ciróka Bábszínházba. Péntek este gálaműsorral és könyvbemutatóval ünnepeltek a színház régi és jelenlegi munkatársai, alkotói és barátok. A Centrum Áruház oldalában pedig mostantól egy állandó Ciróka Kirakat csal mosolyt az arra járók arcára. Szombaton és vasárnap a közönséget előadásokkal, koncerttel és közös tortázással várják.
2026.10.17

Családi élményekkel telt meg a kadafalvi iskola

Gyerekzsivajtól, nevetéstől és jókedvtől volt hangos szombaton a Kadafalvi Általános Iskola. A családi napon ügyességi játékok, sportos kihívások és színes programok várták a kicsiket és nagyokat egyaránt. A közös élmények mellett a jótékonyság is fontos szerepet kapott: a szülők összefogásával egy szabadtéri tanterem kialakítására gyűjtöttek, hogy a diákok a melegebb hónapokban akár a szabadban is tanulhassanak.
2026.10.17

Könyvtári programajánló október 19-22-ig

Utikalandok, versklub, robotépítés, babahancurka, és az októberi forradalomról való megemlékezés is szerepel a könyvtár jövő heti programajánlatában. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kínál színes és változatos időtöltést a kecskeméti könyvtár.
2026.10.17

40. születésnapját ünnepli a Ciróka Bábszínház

Kirakatot avatott a Ciróka Bábszínház és könyv is készült a 40 éves jubileumra. Ünnepi hangulat költözött az egyébként is vidám és sokszínű Ciróka Bábszínházba. Péntek este gálaműsorral és könyvbemutatóval ünnepeltek a színház régi és jelenlegi munkatársai, alkotói és barátok. A Centrum Áruház oldalában pedig mostantól egy állandó Ciróka Kirakat csal mosolyt az arra járók arcára. Szombaton és vasárnap a közönséget előadásokkal, koncerttel és közös tortázással várják.
2026.10.16

Szakmákkal ismerkedtek a diákok a kadafalvi pályaorientációs napon

Pilóták, katonák, egészségügyi szakemberek és a Kecskeméti Televízió munkatársai is bemutatkoztak pénteken délelőtt a Kadafalvi Általános Iskola pályaorientációs napján. A diákok játékos feladatokon keresztül ismerkedhettek különböző hivatásokkal, a legkisebbek pedig riporterként is kipróbálhatták magukat. A rendezvény nemcsak élményeket, hanem a továbbtanuláshoz is hasznos ismereteket kínált.
2026.10.16

Hazádnak rendületlenül - 1956, a Kecskeméti Magyar Képtár kiállítása

A Kecskeméti Magyar Képtár páratlan kiállítással tiszteleg 1956 hősei előtt. Egyedülálló, hogy a felkelők eredeti felszerelési tárgyai, viseleti darabjai és több '56-os zászló is megtekinthető lesz, hiszen a forradalom leverését követő megtorlás nem csak az emberi életeket hanem a tárgyakat is utolérte. Honvédtiszti egyenruhák, fejfedők és ritka emléktárgyak, dokumentumok tisztelegnek a bátrak előtt.
2026.10.16

Belső utakon – Kontemplatív kerámiák a Nemzetközi Kerámia Stúdió gyűjteményéből –a kiállítás meghosszabbítva

A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek tájékoztatása szerint a Belső utakon - Kontemplatív kerámiák a Nemzetközi Kerámia Stúdió gyűjteményéből című kiállítás meghosszabbításra került. A tárlat egy héttel tovább látogatható: 2026. október 24-ig, keddtől szombatig 14-18 óra között a Kápolna Galériában.
2026.10.16

Ismét sikert aratott Dvořák miséje a Kodály Iskolában

Forró hangulatú koncertet tartottak csütörtök este a Kecskeméti Kodály Iskolában. A csaknem zsúfolásig megtelt Nemesszeghy Márta-teremben – a Miraculum-bérlet keretében – a Kecskeméti Énekes Kör lépett fel. Az Erdei Péter vezette együttes Antonín Dvořák: D-dúr miséjét szólaltatta meg.
2026.10.16

Nagyabonytól a halhatatlanságig – centenáriumát ünnepli Kodály remekműve

100 évvel ezelőtt, 1926. október 16-án ősbemutatót tartott az Operaház. Ezen a napon csendültek fel először a Háry János néphagyományokból született dallamai. A „Háry János kalandozásai Nagyabonytúl a Burg váráig” címmel öt kalandban, elő- és utójátékkal előadott mű – és a belőle készített zenekari szvit – azóta is Kodály Zoltán egyik legnépszerűbb, legtöbbet megszólaltatott muzsikája.