A kárpátaljai magyar nyelvű hitélet és oktatás helyzetéről tartott előadást Jakab Eleonóra, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára a Nemzeti Összetartozás Napján, vasárnap délelőtt a kecskeméti Városháza dísztermében. Mint mondta, jelenleg száz magyar nyelvű oktatási intézmény működik Kárpátalján, és ezek megtartása döntő fontosságú az ottani magyarság megmaradása szempontjából.
Felfedező kalandtúra, linómetszés, játékműhely, erdélyi ízek, puliszkakészítés. Ez csak egy apró szelete annak a hatalmas tortának, amellyel mi is ünnepeljük a felújított Városházát, valamint a június 10-ei Szecesszió Világnapját.
Árpádkával szelfizhetünk, egy Mercivel tehetünk időutazást a régi Kecskeméten, sőt azt is kipróbálhatjuk, milyen volt az 1911-es földrengés a Városháza vasárnap nyíló új látogatóközpontjában. Az országosan is egyedülálló interaktív kiállítást elsőként a sajtó képviselői számára mutatták be, a Városháza megnyitó ünnepség-sorozatán, június 4. és 10. között azonban bárki ingyenesen megtekintheti.
Azokra a magyar katonákra és civilekre emlékeztek ma Kecskeméten, akik az életüket áldozták Magyarországért. A református temetőben megrendezett ünnepségen dr. Kun Szabó István vezérőrnagy, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Igazgatóságának igazgatója is részt vett, hogy tisztelegjen a hősök emléke előtt.
Szenzációs felfedezést tettek a kecskeméti régészek. A szakemberek egy szkíta kori temetőre bukkantak, melyre Bács-Kiskun vármegyében 60 éve nem volt példa. A lelőhely értékét növeli a változatos temetkezési szokások megjelenése, valamint a maradványok sokszínűsége.
Még napjainkban is Szlovákia az az ország, ahol a legnehezebb a magyarság szülőföldön való megmaradása. Európában, Csehországgal együtt, példátlan, súlyos, diszkriminatív jogi helyzet áll fenn a Benés-dekrétum érvényben tartásával. A felvidéki magyarok sorsával foglalkozik a Töretlenül magyarok ma esti adása.
Emléktáblája mellett képmásának elhelyezésével hajtottak fejet Kostka László, Izsák legnevesebb szőlőtermesztője emléke előtt szerdán az izsáki Kostka-telepen. A magasztos eseményt – melyen a térség színe-java tiszteletét tette – Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója szervezte.
Jogerős ítélet született az úzvölgyi katonatemető ügyében. A Bákó Megyei Táblabíróság elrendelte a törvénytelenül felállított román parcella lebontását.
Az Arany János Tehetséggondozó Program történelemversenyének résztvevőit látja vendégül két napig a hírös város. A 14-15 éves tanulók ma érkeztek meg a Városházához, ahol idegenvezetés segítségével mutatták be nekik a város történetét. Holnap pedig a Katona József Gimnáziumban adnak számot tudásukról.
Márciusi ifjak címmel gyertyás megemlékezést tartottak március 15-e előestéjén a református Ókollégium főbejáratánál. A színvonalas műsorban citerazene és ének, korabeli naplóidézetek és néptánc elevenítette fel az 1848. márciusi eseményeket Pesten és Kecskeméten.
Miért és hogyan torzították koponyájukat a hunok? Honnan eredeztethető ez a szokás? Ezekről kérdezte kollégánk, a Kecskeméti Katona József Múzeum osztályvezető régészét, Wilhelm Gábort.
Protestánsok Kecskeméten a 16-18. században címmel tart három alkalomból álló előadás-sorozatot az Újkollégium dísztermében Székely Gábor történész, művészettörténész, a Kecskeméti Református Kollégium egykori diákja, akinek tavaly jelent meg a témában doktori disszertációjának átdolgozott változata tanulmánykötetként. Március 6-án, 7-én és 8-án (hétfőn, kedden és szerdán) 17.00 órától minden érdeklődőt szeretettel vár a Kecskeméti Evangélikus és a Kecskeméti Református Egyházközség.
Megrendítő megemlékezést tartottak péntek délelőtt a kommunizmus áldozatairól a Lestár téri kopjafánál, az egykor ÁVH-központként működő, a népnyelv által "kékítő háznak" nevezett épület előtt. A KDNP által szervezett megemlékezésen dr. Latorcai Csaba miniszterhelyettes beszédében párhuzamot vont a kommunizmus és a jelenlegi nyugat-európai balliberális politika között.
Szombaton délelőtt tartotta hagyományos Bálint napi rendezvényét a Kunsági Női Borrend. Folytatva gasztronómiai időutazást az ókor, a középkor és a barokk után most a reformkor állt a középpontban. A rendezvényen három új borrendi tagot is avattak.
Kihirdették hétfő délután a Hírös Agórában a Himnusz 200 alkotópályázat eredményét. Esszével és videómontázzsal pályázhattak kecskeméti diákok, munkáikkal azt kellett kifejezniük, hogy mit jelent számukra Kölcsey Ferenc 200 évvel ezelőtt írt nemzeti fohásza.
A december végén elhunyt XVI. Benedek pápa életéről, teológiai munkásságáról és pápaságáról beszélgettünk Görbe László piarista plébánossal a KTV ÉlŐvíz című vallási magazinműsorának januári adásában. Görbe László kitért Joseph Ratzinger tevékenységének egyik fontos magyar vonatkozására, Bulányi György ügyében vállalt szerepére is.
Megjelent a Hírös Históriák legújabb száma. A helytörténeti magazin 2022-es őszi-téli kiadása 75 oldalon foglalkozik várostörténeti érdekességekkel. A magazin harmadik oldalán elhelyezett QR-kód segítségével pedig a korábbi számokat is böngészhetik online.
80 évvel ezelőtt történt a doni katasztrófa. Az évforduló kapcsán országszerte tartanak megemlékezéseket a hősök tiszteletére. Kecskeméten szentmisével, majd ünnepélyes koszorúzással tisztelegtek a doni hősök előtt vasárnap délelőtt.
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1943. január 12-én 250 ezer magyar katona indult el a Don-kanyarba, ahol a 2. magyar hadsereg mintegy 125 ezer fős veszteséget szenvedett. Kecskemétről 14.500 embert vezényeltek a térségbe, de csupán 4800 fő maradt állományban.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.