A kormány az elmúlt időszakban a gyermekek védelme és a pedofil bűncselekmények megelőzése érdekében több rendkívüli intézkedésről határozott. Ezek végrehajtására a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal is megkezdte a bentlakásos gyermekvédelmi intézmények soron kívüli hatósági ellenőrzését.
2018 óta március 18. az újrahasznosítás világnapja. A kecskeméti Mercedes gyár nemcsak ekkor, hanem az év minden napján kiemelt figyelmet fordít a hulladék kezelésére. A tudatos hulladékgazdálkodásnak köszönhetően a vállalat tavaly a hulladékának 99,7 százalékát újrahasznosította, amely önmagában és európai összehasonlításban is kiemelkedő eredmény.
A kecskeméti Mercedes-gyár vezetése továbbra is készen áll a tárgyalások folytatására a szakszervezetekkel, és célja, hogy a dolgozók számára jó megállapodást tudjon elérni a tárgyalóasztalnál - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary (MBMH) Kft. csütörtökön az MTI-vel.
A Kecskeméti Kreatív Tudásközpont Közalapítvány csütörtöki döntése alapján 50 kérelmezőből 41 fog kapni lakhatási támogatást Kecskeméten. A közgyűlés még decemberben döntött arról, hogy támogatja a helyben munkát vállaló fiatalok havi albérleti díjának 50 százalékát, pályázat útján, legfeljebb 50 ezer forint vissza nem térítendő támogatás formájában. Az önkormányzat elégedett az első akció eredményével és azt ígéri lesz folytatása.
Balogh Levente üzletember, televíziós személyiség, a Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosa, valamint mentoráltja, Keserű Balázs volt a Neumann Klub vendége kedd délután. Keserű Balázs tavaly tavasszal nyerte meg Az álommeló című műsor első évadát, ezzel ő lett Balogh Levente elnöki asszisztense.
A nemzetközi együttműködések erősítésére útjára indult a diákok nemzetközi csereprogramja, a Pannónia Program, valamint a nemzetközi kutatásokat támogató Hu-rizont program - erről Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára beszélt az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Miután az Európai Unió a magyarországi modellváltó egyetemeket kitiltotta az Erasmus programból, a Magyar Kormány útjára indította a Pannónia Programot. Ennek a lehetőségnek köszönhetően sokkal kedvezőbb feltételekkel utazhatnak külföldre tanulni a hallgatók és fejleszteni magukat az oktatók.
Új fejezet kezdődik a német központú logisztikai cég kecskeméti leányvállalatának életében. A régóta tervezett projekt megvalósulásáról Németh Attila ügyvezető igazgatóval, Király Brigitta HR-menedzserrel és Guth Tamás projektmenedzserrel beszélgettünk.
A kecskemet.hu oldalon megjelent az a pályázati felhívás, amelyen keresztül lakhatási támogatást igényelhetnek a pályakezdő fiatalok. Az elnyert összeg a havi lakásbérleti díj 50 százaléka, legfeljebb 50 ezer forint vissza nem térítendő támogatás lehet.
Negyven kiváló szakember vehette át mesterlevelét december 12-én, kedden a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon tükörtermében. Az ünnepi eseményen Gaál József, a mesterképzéseket szervező Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hangsúlyozta: a mesterlevél a „szakmák diplomája”, az elérhető legmagasabb végzettség, amely stabil egzisztenciát biztosít, egyúttal hozzájárul a térség gazdasági fejlődéséhez és a munkahelyteremtéshez.
Új korszak kezdődik tavasztól a Neumann János Egyetem oktatásában. Elindítják az ország első akkreditált ChatGPT egyetemi képzését, mely szabadon választható tárgyként fut majd februártól. A mesterséges intelligencia alapú nyelvi modellről azonban nemcsak a hallgatók, hanem az oktatók és a dolgozók is tanulhatnak.
A jövőnket formálja a TEDx. A világszínvonalú brand fémjelezte, formabontó előadássorozatot szerveztek a Neumann János Egyetemen. Külföldi és magyar kutatók, vagy éppen média személyiségek rövid, izgalmas, aktuális előadásait láthatták, az érdeklődők.
2023. év tavaszán nyújtotta be pályázatát a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal a Családbarát Magyarország Központ által meghirdetett Családbarát Hely tanúsító védjegy használatára, melyet a sikeres auditálást követően 2023 májusában elnyertünk.
21 cég képviseltette magát a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal foglalkoztatási osztályának mai (péntek) állásbörzéjén. A kiállítók 350 munkalehetőséget kínáltak az álláskeresőknek a nehézipartól a vendéglátáson át az autóiparig. A rendezvényen ott volt a Kecskeméti Szakképzési Centrum és a Neumann János Egyetem is.
Szeptember 29-én, pénteken 9 órától a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal állásbörzét rendez Kecskeméten a Klapka u. 34. szám alatti foglalkoztatási osztályon.
2023. szeptember 29-én, pénteken 9 órától a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Állásbörzét rendez Kecskeméten, a Klapka u. 34. szám alatti Foglalkoztatási Osztályon.
A cikk célja, hogy segítsen megtalálni a számodra tökéletes szakmát a változó munkaerőpiaci körülményekben is. A Jooble segítségével egyszerűen megtalálhatod az aktuális állásajánlatokat, amelyek nem csak jól fizethetnek, hanem évek múlva is aktuálisak lesznek.
Megérkezett a TEDxNeumann 3D betűszobor a Neumann János Egyetemre. A formabontó nemzetközi konferenciát beharangozó alkotás napokon belül túrára indul Kecskeméten.
Kiemelt, bruttó 737 ezer forintos illetménnyel toboroz legénységet a Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harci járművel felszerelt lövész zászlóaljba a Magyar Honvédség. Gáldonyi Sándor, a 13. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője a KTV-nek kiemelte: a Hiúz a világ egyik legjobb gyalogsági harci járműve. A honvédség szeptember 11-ig várja a Hiúzok leendő kezelőinek jelentkezését.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.