Augusztus 20-án, a nemzeti ünnepünkön érdemes figyelni a nyitva tartásokra és a menetrendekre. A boltok a legtöbb esetben zárva tartanak, a piacok nyitva lesznek, a buszok, vonatok tekintetében pedig változhatnak a menetrendek.
Kézműves-termelői vásárt tartottak vasárnap a Kecskeméti Piacon. A már hagyományosnak mondható Bohém piacon ismét nagy érdeklődés fogadta az árusokat, a középpontban ezúttal a kenyérsütés állt.
A Kecskeméti Piac értesíti a lakosságot, hogy nemzeti ünnepünkön, 2023. augusztus 20-án, vasárnap, a Budai utcai piac vasárnapi nyitvatartással 5.30-12.00-ig várja a látogató közönséget.
Csodák nincsenek, tartja a mondás, mely egy külföldről üzemeltetett webáruház esetén is igaznak bizonyult. Ha egy interneten rendelt áru sokkal olcsóbb, mint a versenytársak kínálatában, azzal az árucikkel feltehetően valami nem stimmel. A NAV Kiemelt Adó- és Vámigazgatóságának ellenőrei utánajártak egy Szlovéniában üzemeltetett webshop feltűnően alacsony árak mögötti „üzletfilozófiájának”.
Megnyílik július 1-jével a lehetőség a vásárlással egybekötött készpénzfelvételre, amely havonta legfeljebb két alkalommal, 40 ezer forintot összességében meg nem haladó mértékben teszi lehetővé, hogy a vásárlók készpénzhez juthassanak - hívja fel a figyelmet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A zsibi mellett kisállatvásárra és a veterán autó-és motoralkatrész börzére várják az érdeklődőket június 24-én, szombaton a Szent László körúti vásártéren.
A gazdaságvédelmi akcióterv keretében újabb lépéseket jelentett be a mai Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kormány döntése érinti az energiaszektort, a gyógyszeripart illetve a Szép-kártyát.
A Bajai és a Kalocsai Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt egy drogkereskedő hálózat felszámolására irányuló összehangolt rendőrségi akcióban elfogott 16 személy – köztük 7 nő – letartóztatását indítványozza.
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vállalkozások által jelzett problémák és a világpiaci tendenciák változékonysága miatt energiabeszerzés témakörben személyes tájékoztató előadást szervez.
Szombaton, május 27-én kerül sor a következő kisállatvásárra a Szent László körúti vásártéren, mely a Bács-Kiskun vármegyét érintő madárinfluenza veszélyeztetettség miatt az alábbiak szerint, továbbra is részlegesen lesz engedélyezve.
A Kecskeméti Piac értesíti a lakosságot, hogy a Budai utcai piaccsarnok és szabadtér pünkösd vasárnap, május 28-án nyitva tart, 5.30-12.00 óráig várja az érdeklődőket.
44.600 adag instant tésztát ajánlott fel a kecskeméti székhelyű Nissin Foods Kft. a nehéz helyzetben élők számára. Az adományt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi Regionális Központja juttatta el ma a pesti székhelyük telephelyére, ahonnan az következő hetekben osztják szét a nélkülözők számára.
Legfrisebb Gazdasági Ablakunkban összefoglalót láthatnak a KAVOSZ Zrt. és a Portfólió közös országjáró konferencia sorozatának kecskeméti eseményéről, amelyet a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában rendeztek meg. Emellett beszámolunk az iparkamara Fodrász Klubjának továbbképzéséről és a május 11-én megnyílt Három ecset színei című kiállításról.
Kecskemét, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székháza adott otthont ma a Portfolio online gazdasági újság, valamint a KAVOSZ Zrt. országos gazdaságélénkítő road showjának. A rendezvény középpontjában ezúttal a mikro-, kis- és középvállalkozások álltak. A szakemberek arra keresték a választ, hogy az ágazatra milyen hatással lesznek a világgazdasági folyamatok, és hogyan tudja őket támogatni a kormányzat.
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (engedélyszám: E/2021/00040, bejelentés száma: B/2021/000705) mestervizsgára felkészítő mesterképzéseket szervez az építőipar, az épületgépészet, a specializált gép- és járműgyártás, a szépészet ágazatában.
Tíz dobogós helyezést szereztek a Bács-Kiskun Vármegyei tanulók az idei Szakma Sztár Fesztiválon. Az eseményt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésével, az agrár szakmák bemutatóival együtt rendezte meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, közel 15.000 érdeklődő részvételével.
Szombaton, április 22-én kerül sor a következő kisállatvásárra a Szent László körúti vásártéren, mely a Bács-Kiskun vármegyét érintő madárinfluenza veszélyeztetettség miatt az alábbiak szerint, továbbra is részlegesen lesz engedélyezve.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.