Közös hangversenyt szervezett ma a Kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskola és a Tóth László Általános Iskola. Az előadás apropója a Magyar Kultúra Napja volt, a cél pedig, hogy a két iskola közös növendékei köztük nehéz sorsú fiatalok is megmutathassák zenei tudásukat.
Újabb felősoktatási intézménnyel bővült a Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platformja, idén januárban ugyanis a Neumann János Egyetem is csatakozott a 2022. szeptemberében 14 fenntarthatóságért elkötelezett magyar egyetem részvételével megalakult MEFP-hez.
2024. január 26-27-ig rendezik meg a Neumann János Egyetem idén 60 éves GAMF Műszaki és Informatikai Karának logisztikai mérnök alapszakán az „Egy nap alatt a logisztika körül” elnevezésű 24 órás logisztikai versenyt, immáron nyolcadik alkalommal.
A területi előválogatók megrendezésével Bács-Kiskun vármegyében is elkezdődött az idei Szakma Kiváló Tanulója Verseny(SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. A megyében idén 600-an jelentkeztek a vizsgafeladatok megírására. A versenyek országos döntőjére Budapesten, az évente megrendezésre kerülő Szakma Sztár Fesztiválon kerül sor.
Új fejezet kezdődik a német központú logisztikai cég kecskeméti leányvállalatának életében. A régóta tervezett projekt megvalósulásáról Németh Attila ügyvezető igazgatóval, Király Brigitta HR-menedzserrel és Guth Tamás projektmenedzserrel beszélgettünk.
Kecskeméti általános iskolások elkészítették a Cifrapalota mini változatát mézeskalácsból. Az alkotás 2023 decemberében készült a Szarvasi Mini Magyarország országos szintű, „Légy kreatív" Osztálykirándulás Pályázatára, ahol a Kecskeméti Református Általános Iskola 5.a osztályának tanulói első helyezést értek el.
Pillanatok alatt betelt a jelentkezés a Kecskeméti Sportiskola (KESI) korcsolyaoktatásaira. A tavaly indított programot kimondottan gyermekek részére szervezték és a mai napig is nagy sikert arat a szülők körében is. De kell-e a korcsolyaoktatás? Mire jó a korcsolyázás? Erről Szabó István Pált, avagy ahogy sokan ismerik Coca bácsit, a gyermekek edzőjét kérdeztük.
Bábokkal felvértezve tehetnek még többet a jövőért a vármegye óvodapedagógusai. Csütörtökön egy kifejezetten zöld óvodáknak szóló szakmai napon vehettek részt a szakemberek. Az eseményen a Bábozd Zöldre Környezeti Nevelési Egyesület mutatta be, mire képesek a bábos eszköztár a gyermekekkel közös munkában.
Szerdán megvolt az idei első kormányülés. A legfontosabb döntésekről, így az ide béremelésekről számolt be a mai kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter.
2024 első nyílt napja is nagy sikert aratott a Neumann János Egyetemen. Ezúttal is a CAMPUS épületében ismerkedhettek meg az érdeklődők az intézmény mindhárom karával, amelyek számos programmal és hasznos információkkal várták a továbbtanulni szándékozó középiskolás fiatalokat és szüleiket.
2024. január 20-án 10 órától írnak központi középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a Belügyminisztérium által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok. Szombaton 537 helyszínen több mint 72 ezren felvételiznek.
Több mint kétszeres volt az érdeklődés a tavalyihoz képest a Neumann János Egyetem standjai és kínálata iránt idén az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. Az intézmény idén 90 négyzetméteres standon mutatkozott be.
2024. január 17-én, szerdán rendezi soron következő nyílt napját a Neumann János Egyetem. Az intézmény mindhárom kara számos programmal és rengeteg hasznos információval várja a továbbtanulni szándékozó diákokat alig egy hónappal a felsőoktatási jelentkezés határideje előtt.
Több mint 150 kiállító részvételével csütörtökön elrajtolt a legnagyobb hazai felsőoktatási expo, vagyis a 24. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás. A kecskeméti Neumann János Egyetem idén is részt vesz az eseményen január 11-től 13-ig. A intézmény egy 90 négyzetméteres standon mutatkozik be.
Egy kecskeméti általános iskola pedagógusa arra biztatta a szülőket a Facebookon még decemberben, hogy vigyék be neki, vagy küldjék be a gyereken keresztül a kitöltetlen konzultációs íveket. A nyíltan baloldali érzelmű oktató ellen vizsgálat indult, mely során a Kecskeméti Tankerületi Központ megállapította, hogy több ízben megsértette a fiatal nő a Pedagógus Etikai Kódexet. A pedagógus szóbeli megrovást kapott.
40 éves fennállását ünnepelte decemberben a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola. A különleges év kapcsán számos programmal készült az intézmény, azonban az idei évben sem lesz kevesebb az esemény. Január 27-én például óvoda-iskola börzét szerveznek, ahol a Corvin intézményeket ismerhetik meg a leendő óvodások és iskolások szüleikkel együtt.
Több mint 150 kiállító részvételével csütörtökön rajtol a legnagyobb hazai felsőoktatási expo, a 24. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás. A minden évben mintegy 50 ezer, pályaválasztás előtt álló fiatalt vonzó eseményen hazai, külhoni és külföldi felsőoktatási intézmények, valamint szakképző intézmények és munkáltatók is bemutatkoznak. A szervezők kiemelték, számtalan érvvel tudják alátámasztani a fiatalok számra- „Egyetemistának lenni menő!”
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.