Ingyenes nyílt napot tartott szombaton a Kecskeméti Planetárium „Űrsuli” tehetségműhelye a planetáriumok világnapja alkalmából. Egész nap előadássorozat várta a kicsiket és a nagyokat. A rendezvényen még üstököst is főzhettek a résztvevők.
A 40. éves Kecskeméti Planetárium is bekapcsolódik szombaton május 6-án, a Planetáriumok Világnapja országos rendezvénysorozatba. A programok között izgalmas előadások és bemutatók is szerepelnek.
Öt kategóriában harminc középiskolás diák kapott elismerést ma Kecskeméten a Szakács Jenő Bács-Kiskun Megyei Fizikaverseny eredményhirdetésén. Az idén első alkalommal osztották ki a Neumann Jánosról elnevezett különdíjat, melyet dr. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora adott át.
Van e-értelme Magyarországnak részt vennie űrkutatási programokban? Lesz új magyar űrhajós? Ezekre a kérdésekre is válaszolt dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Kihívások a XXI. században című pódiumbeszélgetésen Kecskeméten csütörtökön délután.
Szeretettel várnak minden érdeklődőt a Nemzeti Fórum Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete és a Kölcsey Kör Kecskeméti Tagozata által szervezett következő pódiumbeszélgetésre. Az április 13-i rendezvény vendége dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos lesz.
A legkiemelkedőbb hallgatók teljesítményét ismerték el és ünnepelték ma (kedd) a Neumann János Egyetemen. Összesen 16 hallgató részesült a Magyar Nemzeti Bank Kiválósági Ösztöndíjában, amelyet 2016 óta adnak át hazánkban.
Hazánk lakossága a 2022-es népszámlálási adatok szerint 9,6 millió főre csökkent. Aggasztó a népességfogyás a határainkon kívül élő nemzettársaink esetében is. A helyzet javulása érdekében péntek délelőtt megalakult a Szülessen Több Gyermek a Családban Multidiszciplináris Tudományos Társaság Kecskeméten. Ennek részeként tartották meg a Szent-Györgyi Albert Technikumban az első tudományos konferenciát a témában.
Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából a kecskeméti Neumann János Egyetem és a fenntartó Neumann János Egyetemért Alapítvány januárban indította el Neumann 2023 programsorozatát. Ehhez csatlakozva ma könyvbemutatót tartottak az egyetem CAMPUS–án. A Neumann János - Az ember a jövőből című könyv a magyar zseni pályáján kalauzolja végig az olvasót.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.