Többszereplős területfejlesztési politikában gondolkodik a kormány; az összetettebb stratégia lehetővé teszi az ország komplexebb és gyorsabb fejlesztését - hangsúlyozta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter február 20-án, Budapesten.
Véget ért a hetényegyházi Jézus Szíve-templom rekonstrukciójának első üteme. A 2019-ben kezdődött felújítás keretében az épület tetőszerkezete és belső tere szépült meg. A következő ütemben az épület külsejét teszik rendbe. A megújult templombelsőt ma ünnepi szentmise keretében áldotta meg és szentelte fel dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek.
Új vízvezetékek épülhetnek és a régi gerincvezetékek is megújulnak a Déli Iparterület víziközmű-fejlesztése során. A csütörtöki közgyűlésen egyhangúlag megszavazták a képviselők, hogy Kecskemét a jelenlegi víziközmű-hálózat fejlesztésére támogatási kérelmet nyújtson be.
Több mint 20 millió forinttal támogatja az önkormányzat az új Hunyadivárosi közösségi ház berendezését és 2023-as működését. Az üzemeltetést továbbra is az Akikért a déli harang szól a Hunyadivárosban Egyesület láthatja el, a közgyűlés csütörtöki határozata alapján.
Bútora, berendezése ugyan még nincs, de már most megtudnák tölteni programmal a helyiek a Hunyadivárosi Közösségi Házat. Az eredetileg 110 éves és 80 négyzetméteres épületből egy több, mint háromszor nagyobb komplexumot alakítottak ki, ami a kulturális és közösségi összejöveteleken túl akár egyházi eseményeknek is helyet adhat. Sőt, akár postapont is működhet majd az épületben.
Március 15. után intenzívebben folytatódik az Izsáki út négysávosítása. Az új útpályák befejezését követően kezdődik meg a turbókörforgalmak valamint a Katona József Gimnázium előtti csomópont átépítése. Többek között ez hangzott el a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság ülésén, ahol a beruházó írásos beszámolója nyomán helyszíni bejárást kezdeményeztek, a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedés érdekében.
Nagyrészt uniós támogatással indul közel kétmilliárdos ivóvízhálózat fejlesztési program Kecskeméten és Ballószögön, a BÁCSVÍZ Zrt. koordinálásával. A mai projektnyitón elhangzottak szerint a fejlesztés hálózat korszerűsítést, csővezeték cseréket, energetikai fejlesztéseket tartalmaz és Kecskemét lakosságának mintegy felét érinti. A jelentős forgalomkorlátozással is járó kivitelező munkáknak október végéig kell befejeződniük.
Új tornacsarnok, hőszigetelés, megújult belső terek - a padlótól a plafonig megújul a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda Bocskai utcai tagintézménye. A bontási munkálatok tavaly szeptemberben kezdődtek, várhatóan idén tavasszal átadják a megújult intézményt. A beruházás 556 millió forintból valósul meg.
Ez év utolsó negyedévében kezdődhet el Kadafalva első bölcsődéjének építése. Az önkormányzati beruházás eredményeként két csoportszobában összesen 28 kisgyermek elhelyezésére lesz mód.
A Kecskeméti Járási Ügyészség sikkasztás, csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt egy Bács-Kiskun vármegyei nagyközség korábbi polgármesterével szemben, aki a 2019-ig tartó működése alatt az önkormányzat házipénztárából a saját és a beosztottjai nevében magáncélra jogosulatlanul úgy vett fel rendszeresen összegeket, hogy azokról az állásukat féltő dolgozóival valótlan tartalmú pénztárbizonylatokat állíttatott ki. Azért, hogy utóbb ne kelljen az átvett közel 3 millió forinttal elszámolnia, vissza nem térítendő támogatásokról hamis szerződéseket is gyártott.
Újabb magyar tulajdonú csarnokokkal gazdagodik Kecskemét Déli Iparterülete. A mai napon az ABRAZIV Kft. két 1000 m2-es gyártó és szervizüzem alapkövét helyezték el a beruházási területen. Az egy milliárdos beruházásra a cég mintegy 300 millió forintos támogatást nyert el a Magyar Multi Programon keresztül.
A Rudolfl-aktanya épületeinek tetőszerkezeteit az egyik legmodernebb famegmunkálási technológiával készíti elő a kivitelező. A Kada Elek Technikum a tervek szerint 2025-ben költözhet új helyére. A hat épület között egy parkot is kialakítanak, amely mindenki előtt nyitva áll majd.
Közel 300 millió forint értékű útfejlesztés valósult meg Városföldön. A településhez tartozó Dózsa lakótelepen összesen több mint 4 km utat újítottak fel. A projektben egy földút stabilizálása is szerepelt, így nemcsak a lakosság, hanem a külterületi gazdálkodók is gyorsabban érhetnek célba.
Jól halad a Kada Elek Technikum leendő épületeinek felújítása az örökségvédelmi oltalom alatt álló Rudolf-laktanyában. A tiszti, az altiszti és a törzsépület felújítása már javában zajlik, míg a három legénységi épületen egyelőre az állagmegóvásra helyezik a hangsúlyt a kecskeméti Horváth Építőmester Zrt. szakemberei.
Évindító interjút adott a Kecskeméti Televízónak Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, a 2023-ban Kecskemét előtt álló feladatokról. A beszélgetésben szó esett többek között a város energiagazdálkodásáról, az idei fejlesztésekről, valamint a kulturális élet megújításáról is.
Komplex technológiai beruházás valósult meg tavaly a kecskeméti Hetech Trend Kft-nél. A cég telephelyén egy 1635 négyzetméteres raktárcsarnokot építettek fel, valamint egy új lézervágó berendezést is sikerült beszerezni.
Hogy élhetjük túl a válságot, mi vár ránk, milyen segítségre számíthatunk? Többek között ezek a kérdések is felmerültek az interaktív vállalkozói beszélgetésen, amelyre a térség befektetőit várták. Az eseményt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, valamint az Egyensúly Intézet szervezte meg.
A KTE történetének legsikeresebb évét tudhatja maga mögött. A csapatunk újoncként feljutott az élvonalba, majd az NB I-ben is kitűnő eredményeket elérve, féltávnál a második helyen áll. Az eredményekről és a fejlesztésekről dr. Filus Andor, a klub ügyvezetője számolt be.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Magyar Tűzoltó Szövetség közreműködésével közösen kiírt pályázatán Bács-Kiskun megyéből harmincnyolc önkéntes tűzoltó egyesület pályázott sikeresen, és mind a kilenc önkormányzati tűzoltóság élt a pályázat kínálta lehetőséggel. Az egyesületek több mint 30 millió, az önkormányzati tűzoltóságok pedig közel 34 millió forint összegű támogatásban részesülnek.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.