A kecskeméti és környéki civil szervezetek képviselői gyűltek össze kedden a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban a kecskeméti civil fórumon. A mai alkalom fő témája az önkéntes toborzás és az alternatív adománygyűjtés volt célja pedig, hogy közös gondolkodásra hívja a civil szervezeteket.
Május elsejétől minden eddiginél kedvezőbb bérletrendszer használatával teljes vármegyét, sőt akár az egész országot be lehet utazni a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV járatainak igénybe vételével. A Magyar Kormány, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával és közreműködésével létrejövő új vármegye- és országbérlet-konstrukció révén az elmúlt három évtized legjelentősebb díjszabási fejlesztését hajtják végre a hazai helyközi közösségi szolgáltatók. Csökken a családok havi közlekedési ráfordítása, javulnak a vidéki mobilitási lehetőségek és az életminőség, ezáltal népszerűbbé válik a környezetbarát kötöttpályás és az autóbuszos közlekedés. A teljesárú vármegyebérletet 9450 forintért lehet majd megvásárolni várhatóan április utolsó hetétől, az országbérlet ennek duplájába fog kerülni. A tanulók mindkettő esetében 90 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe.
Ballószög, Kadafalva, Bethlenváros, Felsőcsalános több részét is érintik azok az áramszünetek, amelyeket a napokban jelentett be a szolgáltató. Amennyiben kora este sem áll helyre a szolgáltatás, akkor a fogyasztóknak a 62/565-600-as telefonszámot kell hívniuk. Mutatjuk az érintett utcákat és időpontokat:
Több mint 20 millió forinttal támogatja az önkormányzat az új Hunyadivárosi közösségi ház berendezését és 2023-as működését. Az üzemeltetést továbbra is az Akikért a déli harang szól a Hunyadivárosban Egyesület láthatja el, a közgyűlés csütörtöki határozata alapján.
Nagyrészt uniós támogatással indul közel kétmilliárdos ivóvízhálózat fejlesztési program Kecskeméten és Ballószögön, a BÁCSVÍZ Zrt. koordinálásával. A mai projektnyitón elhangzottak szerint a fejlesztés hálózat korszerűsítést, csővezeték cseréket, energetikai fejlesztéseket tartalmaz és Kecskemét lakosságának mintegy felét érinti. A jelentős forgalomkorlátozással is járó kivitelező munkáknak október végéig kell befejeződniük.
Ez év utolsó negyedévében kezdődhet el Kadafalva első bölcsődéjének építése. Az önkormányzati beruházás eredményeként két csoportszobában összesen 28 kisgyermek elhelyezésére lesz mód.
E héten kiterjedt áramszünetek lesznek Kecskeméten. Amennyiben kora este sem áll helyre a szolgáltatás, akkor a fogyasztóknak a 62/565-600-as telefonszámot kell hívniuk.
Január elsejétől az uniós előírásokhoz igazodva változott a munka törvénykönyve. Bevezették például az apa szabadságot és a szülői szabadságot, de a munkaszerződésre vonatkozó szabályok is változtak. A részletekről tartottak ma előadást az Iparkamarában.
A Valentin-napra készülő szerelmesek számára ideális választás lehet a Kecskeméti Fürdő. Egyre modernebb eszközökhöz nyúl az intézmény, ha játékokról és akciókról van szó. A sikeres selfie pályázat után egy estébe is átnyúló egész fürdőélménnyel készül a fürdő a szerelmesek számára február 14-én.
Elismerést kaptak az országos jégkármérséklő rendszer országos és vármegyei legjobb generátorkezelői.
– A generátorkezelők lelkiismeretes munkájukkal több tízmilliárd forintnyi jégkár megelőzéséhez járulnak hozzá, továbbá a rendszer a mezőgazdaság mellett lakossági és ipari létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat is véd – hangsúlyozta Dr. Nagy István agrárminiszter a január 31-i átadóünnepségen.
Lényegesen gyorsul az utasok kiszolgálása a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatán: teljesen magyar fejlesztésű robotasszisztenssel újul meg az Elvira menetrendi szolgáltatás.
Az Életrevalók programmal ismerkedhettek meg fiatal felnőttek ma délután a Digitális Tudásközpontban Kecskeméten. A Hírös Cédrus Egyesület és a tudásközpont közös programján a modern technika vívmányai is célkeresztbe kerültek.
Folyamatosan igényelhetnek a kecskeméti rászorulók tűzifát a Városi Szociális Közalapítványtól. Mivel a télnek még nincs vége a kérelmek is bármikor beadhatók. Tavaly közel félezren kértek tűzifát az alapítványtól.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. tájékoztatása szerint, a tavalyi év végén indított kampány eredményeként 15 százalékkal többen vásároltak éves autópálya matricát, mint egy évvel korábban.
A Bács-Kiskun Vármegyei Civil Közösségi Központot a következő három évben is a Főnix Kulturális és Ifjúsági Egyesület fogja koordinálni. Ünnepélyes keretek között került sor a címbirtokosi oklevél átadására, melyet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől vehetett át az egyesület elnöke, Szedmák Tamás.
A Kecskeméti Járási Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt két férfival szemben, akik 71 vevőt károsítottak meg azzal, hogy interneten kedvező áron kínáltak előre fizetéssel elektronikai készülékeket úgy, hogy a kifizetett termékek leszállítása eszük ágában sem volt.
Újabb ügyfélbarát szolgáltatást vezet be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. A társaság közleményében megírta, elindította saját online e-matrica-lekérdező felületét, ahol adott járműre a lekérdezés pillanatában érvényes autópálya-matricákról lehet tájékozódni.
Megkezdte a lebontott karácsonyfák elszállítását Kecskeméten a Duna–Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Elsőként Kadafalva és Szarkás városrészekben gyűjtötték össze a kidobott fenyőket múlt szerdán.
A karácsony előtti rohanásban könnyű megfeledkezni a tudatos vásárlásról. Holott pont ebben az időszakban érdemes leginkább figyelni arra, hogyan és hol vásároljuk meg a termékeket. Ugyanis egy esetleges helytelen méretnél, vagy rossz szín kiválasztása után nagyot nézhetünk a boltokban, ha kicserélnénk a hibátlan ajándékot.
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Dunavecse, Fő út 43. szám alatti okmányiroda 2022. december 20. napjától, a Szabadszállás, Kálvin tér 1. szám alatti okmányiroda pedig 2022. december 22. napjától végleg bezárnak.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.