Ellenszavazat nélkül, 12 igen és 9 tartózkodás mellett fogadta el ma a közgyűlés azt az előterjesztést, amely Kecskemét elmúlt évi gazdálkodásáról szólt. A zárszámadás kapcsán felszólaló képviselők, pártállástól függetlenül hangsúlyozták, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére is tudott fejlődni a város. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester pedig úgy fogalmazott, hogy Kecskemét gazdálkodása válságálló volt 2022-ben.
Egy sor szociális jellegű döntést hoz meg csütörtökön a közgyűlés. Ezek között lesznek olyanok, amelyek a rászorulók támogatásáról szólnak, de napirendre kerül majd a lakbérek befagyasztása is. Többek között ezekről beszélt, ma a KTV rendkívüli Kiemelő című műsorában Szemereyné Pataki Klaudia polgármester. A városvezető részleteket árult el egy a fiatalok helyben maradását segítő, most készülő programról is.
Megújulhat a hírös városban működő tehetségműhelyek képviselőit tömörítő Kecskeméti Tehetségsegítő Tanács - ismertette az Esélyteremtési Bizottság keddi ülésén Engert Jakabné. Az alpolgármester egy másik előterjesztése szerint a város együttműködési megállapodást köthet a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvánnyal, melynek Nemzeti Tudósképző Akadémiáján csaknem 100 kecskeméti középiskolás pallérozza tudását a természettudományok terén.
Kecskemét 2022-es gazdálkodása is napirenden szerepelt hétfőn a Városstratégiai és Pénzügyi Bizottság ülésén. A zárszámadás kapcsán a testület megállapította, hogy a költségvetés végrehajtása - figyelembe véve az inflációt, az energiaválságot és a háború hatásait - komoly kihívást jelentett. Ennek ellenére a helyi adóbevételek több mint 6 százalékkal nőttek az előző évhez képest.
Egyhangúlag támogatta a városi közgyűlés környezetvédelmi bizottsága keddi ülésén a Green & Cool Kecskemét fejlesztési koncepciót, mely további hazai és uniós források elnyerése esetén fellendítheti Homokbánya városrész, majd potenciálisan más kecskeméti városrészek fenntartható fejlesztését.
Az Arany János Általános Iskola előtt jön létre Kecskemét első K+R (Kiss and Ride - Puszi és Menj!) parkolója augusztus 15-től - döntött hétfői ülésén a városi közgyűlés városüzemeltetési és fejlesztési bizottsága. A K+R parkolóhelyeket olyanok vehetik igénybe, akik gyereküket iskolába hozzák vagy suli után felveszik. Szemben tehát a P+R parkolókkal, a K+R lényege, hogy csak rövid időre szabad megállni.
Újabb pártváltás történt a Szövetség a Hírös Városért Egyesület égisze alatt. Józsa Bálint baloldali önkormányzati képviselő kilépett a Jobbikból és beállt a Momentumba. Ezt a politikus jelentette be közösségi oldalán.
Május 1-jétől szigorítottak a gyorshajtás szabályain. A minimális sebességtúllépés után is bírságot kapnak a gyorshajtók. Eddig a rendszer tolerálta az 50-es táblánál az 53-as sebességet, de ez megváltozott.
Jánosi István, Kecskemét frissen kinevezett sportért felelős tanácsnoka volt a KTV hétfő esti Sportmagazinjának vendége. A sportszakember a műsorban kiemelte, legfontosabb feladata a sportszervezet érdekeinek képviselete a közgyűlésben. Jánosi István kérdésre válaszolva azt mondta, hogy néhány kecskeméti sportoló esetében reális cél lehet az olimpiai részvétel, amelyre régóta vár már a vármegyeszékhely.
Német nemzetiségi emlékművet helyezhetnek el a Czollner téren. A kereszt felállítását a német nemzetiségi önkormányzat kezdeményezte. Az emlékmű kihelyezését csütörtökön a közgyűlés jóváhagyta. Az alkotás a második világháború végén kitelepített magyarországi németeknek állít emléket.
Szigorítja a képviselőtestület a közgyűlésre beadott kérdések és interpellációk módját. Ezt azzal indokolta a Fidesz-KDNP frakció, hogy a baloldal részéről megszaporodott azon témák száma, amelyek nem a város közügyét érintik. A mai közgyűlésen elhangzott, ezeket az ügyeket az ellenzéki politikusok a képviselői munkájuk során, a közgyűlési munkát nem leterhelve, meg tudnák oldani.
A Fidesz-KDNP képviselőcsoport megalapította a kecskeméti önkormányzat imacsoportját – derült ki Lévai Jánosné tanácsnok a közgyűlés elé került tájékoztatásából. A csoport havonta tart ökumenikus imádságot többek között a békéért, városunk polgáraiért fohászkodnak.
Jánosi Istvánt választotta meg sportügyekért felelős tanácsnoknak a képviselőtestület a mai Közgyűlésen. Az önkormányzati képviselő felügyeli mostantól a város sporttal, valamint sportszervezetekkel való kapcsolattartással összefüggő feladatainak ellátását.
A város 16 legnagyobb vállalatával lép együttműködésre az önkormányzat klímastratégiai céljai megvalósítása érdekben – erről is döntött a testület csütörtöki ülésén. A Kecskemét Városi Környezetvédelmi Karta elnevezésű együttműködés keretében 2030-ig 40 százakkal csökkentik a CO2 kibocsátást a város területén.
„Mint kiderült önöket és az önök médiáját külföldről finanszírozzák.” Utalt Fekete Gábor az ellenzéki sajtóorgánum, a Kecsup és Soros György kapcsolatára, miszerint az üzletember Amerikából pénzeli a baloldali portált. Az önkormányzati képviselő napirend előtti felszólalásában feltette a kérdés, „a bérbaloldal képviselői kinek az érdekeit szolgálják a közgyűlésben?”.
Költségvetési támogatásokról döntött a közgyűlés. Az elfogadott előterjesztés szerint a közelmúltban felépült Széchenyi István Közösségi Ház, a Digitális Tudásközpont, a Rudolf kert kap költségvetési forrásokat.
Befejeződött a Kecskeméti Nemzeti Színház felújításának tervezési folyamata. Mindez lehetőséget teremt arra, hogy források esetén azonnal be lehessen adni pályázatot az épület és környezetének teljes rekonstrukciójára.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.