Kategória: Külföld
Keresés
Dátum választó
Rendezés
92 találat
2023.06.16

Gripenjeink az Air Defenderen

A Magyar Honvédség öt JAS 39 Gripen típusú repülőgépe is részt vesz az Air Defender 2023 nevű nemzetközi gyakorlaton, Németországban. A NATO fennállása óta, Európában először kerül sor ilyen volumenű gyakorlatra, ami 25 nemzet, több mint 10.000 katona és mintegy 250 repülőgép részvételével zajlik.
2023.06.11

Jelentős magyar részvétellel megkezdődött az Annecyi Nemzetközi Animációs Fesztivál

Alig három nappal a Franciaországot megrázó késelés után, a kelet-franciaországi Annecyben megkezdődött vasárnap a világ egyik legjelentősebb nemzetközi animációs fesztiválja, amelyre idén rekordszámú magyar alkotás kapott meghívást, köztük Gauder Áron Kojot négy lelke című filmje, mely a fő versenyprogramban indulhat az Annecy Kristályért, valamint a Kecskemétfilm gyártásában készült Toldi, mely a Contrechamp elnevezésű versenyben vesz részt.
2023.06.07

Nemzetközi elismerése kapcsán volt a Múzsa vendége Iván Sára

A weimari 24. nemzetközi zeneszerzőversenyen Iván Sára, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház karmestere, korrepetitora 2. helyen végzett. A művész egy különleges darabjával érdemelte ki a rangos elismerést, amelyet Márai Sándor: Mennyből az angyal című verse ihletett. A mű a vers egy részére koncentrált, vagyis az „Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.” sorra. Iván Sára német nyelven komponált művének különlegessége volt, hogy abban a zenészeknek beszélniük is kellett. Többek között erről is beszélt a színház karmestere, korrepetitora a Kecskeméti Televízió keddi Múzsa magazinjában.
2023.05.31

Nemzetközi sikere kapcsán volt a Múzsa vendége Kovács Levente orgonaművész, zeneszerző

A weimari 24. nemzetközi zeneszerző versenyen a napokban 3. helyezést ért el Kovács Levente orgonaművész, zeneszerző, zenetanár az Időkapu című saját szerzeményével akuzmatikus (szintetikus hangkeltés) kategóriában. A művész rangos elismerése kapcsán volt kedden este a KTV Múzsa kulturális magazinjának vendége. A műsorból többek között kiderült az is, hogy Kovács Levente 15 éves korában már részt vett ezen a nemzetközi versenyen, amelyet akkor meg is nyert szintén saját szerzeményével a Szent Sebestyénnel.
2023.05.25

Gajdics Ottó a Kölcsey Körön: „nem hagyjuk tönkretenni az identitásunkat”

A Nemzeti Fórum Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete és a Kölcsey Kör Kecskeméti Tagozata által szervezett 43. pódiumbeszélgetésen május 25-én este Gajdics Ottó vendégeskedett a Kocsis Pál Szakgimnázium dísztermében. Az újságíró, politikai közíró, a Szabad Föld főszerkesztője „Ádáz harc a béke pártján – Aktuális politikai és médiahelyzet hazánkban” címmel tartott előadást.
2023.05.09

Sportmagazin: olimpiai reményeiről beszélt Árvai Cintia kecskeméti súlyemelő

A 2024-es párizsi olimpián való részvétel sem elérhetetlen már Árvai Cintia kecskeméti súlyemelő számára, aki április végén a jereváni súlyemelő Európa-bajnokságon 101 kilogrammal országos alapcsúcsot döntött meg. A Kecskeméti TE Súlyemelő Szakosztályának versenyzője volt a hétfő Sportmagazin vendége, aki többek között az előtte álló feladatokról is beszélt Ferenczy Zoltán felelős szerkesztőnek.
2023.05.09

A rendőrségi kordont kikerülve, utasokkal teli autóval menekült az embercsempész

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség vagyoni haszonszerzés végett, több embernek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés miatt vádat emelt egy lengyel férfival szemben, aki 800 euro fejében 7 illegális bevándorlót szállított a szerb-magyar határtól a személyautójában, amikor az autópályán az ellenőrzés elől menekülni kezdett, kikerülve a rendőrségi kordont és végül hosszas üldözés után az erdőben fogták el.
2023.05.08

Szijjártó Péter: elektromobilitás és atomenergia nélkül pusztán illúzió marad a Föld megőrzése

A járműipar elektromos átállása és atomenergia-beruházások nélkül mindössze illúzió marad, hogy mai formájában megőrizhetjük a bolygót utódaink számára, mivel ezek nélkül nem lehetséges a klímacélok elérése - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Abu-Dzabiban.
2023.04.30

Rekordszámú magyar alkotás kapott meghívást az Annecy-i Nemzetközi Animációs Fesztiválra

Rekordszámú magyar alkotás - köztük a a Kecskemétfilm gyártásában készült Toldi mozifilm kapott meghívást a június 11-én kezdődő Annecy-i Nemzetközi Animációs Fesztiválra, amelyen Gauder Áron Kojot négy lelke című filmje a fő versenyprogramban indulhat az Annecy Kristályért - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet az MTI-t.
2023.04.27

„Nagyon szépen köszönjük! Megmentették az életünket!”

32 főt, köztük 7 magyart sikerült evakuálni Szudánból. A fegyveres konfliktus következtében kimenekítettek csütörtök éjjel 1 óra után landoltak a kecskeméti repülőbázison. A polgárháborús helyzet április 15-én alakult ki az országban. A magyar kormány legfőbb célja az volt, hogy a lehető leghamarabb hazahozzák a Szudánban rekedt magyarokat.
2023.04.27

Éjjel Kecskemétre érkeztek a Szudánból kimenekített állampolgárok, köztük 7 magyar

A szudáni polgárháborús helyzet miatt a magyar kormány a Magyar Honvédség erőforrásaira támaszkodva, a kül- és belügyi tárcával együttműködve egy különleges akció keretében 32 embert, köztük 7 magyar állampolgárt menekített ki az országból - jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtökön hajnalban a kecskeméti repülőbázison.