Kategória: Film
Dátum választó
227 találat
2023.03.02

Ukrajna elbukott a vizsgán: film készült a magyarokat ért vegzálásokról

Elkészült a Nemzeti Jogvédő Szolgálat dokumentumfilmje Kárpátaljai magyarok a prés alatt címmel. A film a tavaly szeptember folyamán elvégzett monitorozó munka alapján készült, melyet kollégánk, Molnár H. Boglárka rendezett. Az alkotás feltárja az Ukrajnában élő magyarokat érő sérelmeket, támadásokat. Ezt a filmet láthatják holnapi Töretlenül magyarok című magazinunkban.
2023.02.22

Mikulás Ferenc volt a Múzsa vendége

Javában zajlanak az idei, sorrendben 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) előkészületei. Ebből az alkalomból volt a KTV Múzsa című műsorának vendége Mikulás Ferenc fesztiváligazgató. A Kecskemétfilm Kft. vezetője a műsorban többek között elmondta, hogy az idei rendezvény díszvendége Belgium lesz, a kiemelt vendég pedig ezúttal a KEDD Animációs Stúdió lesz.
2023.01.31

Gőzerővel folyik az idei KAFF szervezése

Már javában folynak a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) előkészületei. A részletekről Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. vezetője számolt be a KTV Kiemelő című műsorának hétfő esti adásában. Magyarország legnagyobb animációs seregszemléje idén több mint 600 szakmai vendéggel, ingyenes vetítésekkel, kiállításokkal, koncertekkel, könyvbemutatókkal, interaktív gyerekprogramokkal várja a látogatókat június 21. és 25. között.
2023.01.17

Indul a nevezés a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra!

Idén június 21–25. között rendezik meg Magyarország legnagyobb animációs seregszemléjét, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált. Most indul a nevezés az immár 16. KAFF-ra, mely kétévente mutatja be a legfrissebb magyar és európai animációs filmtermést. A fesztivál versenyprogramjába 2021. február 1. után befejezett hazai és európai animációs munkákkal lehet nevezni, téma megkötés nélkül. A filmek regisztrációja ingyenes. A nevezési határidő: 2023. március 20.
2022.12.19

Ma este indul az új Petőfi-sorozat a KTV-n

Mától szombatig esténként 19.30-tól látható a KTV-n az új Petőfi-sorozat első hat epizódja. A Petőfi-bicentenárium alkalmából a megyei önkormányzat kezdeményezte a költőgéniusz életét bemutató filmsorozat elkészítését. Az Ej, mi a kő! címet viselő sorozat tíz részből áll, melyből hatot a Kecskeméti Televízió munkatársai készítettek el.
2022.12.15

Petőfi életét bemutató sorozatot forgatott a KTV

A Petőfi 200 emlékévek kapcsán a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat egy, a költő géniusz életét bemutató filmsorozatot szorgalmazott. Az "Ej, mi a kő!" címet viselő sorozat tíz részből áll, melyből hatot a Kecskeméti Televízió munkatársai készítettek el. A forgatások közepette egy eltűnt Petőfi-szobrot is megtaláltak a kollégák Kecskeméten.
2022.12.07

Nagy sikere volt az Európai mozi éjszakának

Különleges eseménnyel várta rajongóit az Otthon mozi kedd este. Az európai filmeket ünneplő eseménysorozat zárásaként ajándék vetítéssel, filmes szakértővel, zenével és finom borokkal kedveskedett a résztvevőknek a térség legszebb art mozija, a Hírös Agóra nagytermében.