Állami kitüntetéseket, miniszteri elismeréseket adott át az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából dr. Pintér Sándor belügyminiszter 2023. augusztus 17-én, és dr. Rétvári Bence 2023. augusztus 18-án a Belügyminisztérium márványaulájában. Elismerést kapott dr. Gyenes Vilmos csecsemő- és gyermekkardiológus, neonatológus, dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitánya, valamint Ladics Mónika, Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humánszolgáltatási Irodájának vezetője és Szabó László, a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium nyugalmazott tanára.
83 ország delegációja előtt mutatta be MateKIT nevű matematikai oktatóprogramját a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium idén végzett diákja. Kovács János képviselte Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként a 64. London International Youth Science Forumon.
A Neumann János Egyetem 2023. november 10-én első alkalommal rendezi meg a nemzetközi, nagy ismertségnek és népszerűségnek örvendő TEDx sorozatba tartozó rendezvényét, mellyel sok más program mellett intézményünk névadója születésének 120. évfordulójának állít emléket.
Emlékezetes estét szervezett a Kecskeméti Planetárium a Hírös Sport Nonprofit Kft.-vel és a Spiritstore-al karöltve. A két napos csillaglesen közel százan vettek részt.
Egy világújdonság született meg néhány napja Kecskeméten, a Petőfiváros egy családi házának udvarán. Itt készült el – alig két hét alatt – a világ első 3D nyomtatott vályog szaunája. Az Ökodome csapatának úttörő fejlesztése forradalmasíthatja az építészetet, jövőre már lakóház nyomtatását tűzték ki célul. A különleges projektről Bihari Ádám építészmérnök számolt be nekünk, aki egyben a projekt felelős műszaki vezetője is.
Két ezüstérmet szerzett a magyar csapat az Európai Lány Informatikai Diákolimpián, amelyet a svédországi Lundban tartottak. A versenyen Nagy Korina, a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium diákja is részt vett.
Félidejében jár a Viapan Group és a Q-Automotive Kft. által közösen elindított, INSERT pilot projekt, melynek középpontjában a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának modernizálása áll. A munkavállalókat segítő innovatív technológiák tapasztalatait, a legfrissebb fejleményeket osztották meg a szakemberek a mai sajtónyilvános eseményen.
Június 29-30-án rendezték meg Győrben a World Robot Olympiad (WRO) nemzetközi LEGO robotépítési és programozási tanulmányi verseny hazai nemzeti döntőjét. Az idei évben 113 csapat vett részt a megmérettetésen. A kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola robotika tehetséggondozó csoportjainak hét csapata mutathatta meg tudását a versenyen három kategóriában. A vásárhelyis csapatok érmes helyezésekkel, köztük egy első hellyel térhettek haza.
Június 29-30-án rendezték meg Győrben a World Robot Olympiad nemzetközi kutatási és robotika verseny országos döntőjét. A tét a nemzetközi fordulóba történő kijutás volt. A nemzeti döntő kategóriagyőztes csapatai kvalifikálhatták magukat a dániai vagy panamai világdöntőkre. A kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium háromfős csapata - Forgó Olivér, Kakuszi Bence és Tóth Hanga Katalin - a Future Innovators kategória senior korcsoportjában első helyezést ért el, így Magyarországot képviselheti a 2023. szeptember 21-24. között megrendezésre kerülő WRO Friendship Invitational Tournament versenyen a dániai Odense városában - tudatta szerkesztőségünkkel Kiss Róbert, a Bányai matematika-kémia-informatika
szakos mestertanára, a csapat felkészítője.
Konferenciát rendezett a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tűzmegelőzési Bizottsága és a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalban. A cél a tűzoltás és tűzmegelőzés fejlesztése volt.
A lakossági visszajelzések alapján elismerően beszéltek a képviselők a napokban megnyílt Városháza Látogatóközpontról a csütörtöki közgyűlésen. A napirend kapcsán kiderült az is, hogy az újabb ingyenes látogatási időpontok is szinte beteltek. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester bejelentette, hogy szeptembertől rendkívüli történelem órákat is szerveznek a létesítményben.
A történeti Buddha szkeptikus, pragmatikus, a rögzített világnézeteket ellenző ember lehetett, akinek tanítása nem a nyugati értelemben vett filozófia vagy vallás volt, hanem egy spirituális út és módszer, melynek célja az ember állandó nyugtalanságának, szorongásának megszüntetése – mondta Farkas Attila Márton vallástörténész a megyei könyvtárban tartott keddi előadásán.
Egyhangú döntéssel támogatta csütörtökön a városi közgyűlés a Kecskeméti Tehetségsegítő Tanács megújítását. A képviselők szintén egyhangúlag támogatták, hogy a város kössön együttműködési megállapodást a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvánnyal, melynek Nemzeti Tudósképző Akadémiáján jelenleg 170 kecskeméti középiskolás pallérozza tudását a természettudományok terén.
Fekvőtámaszból, felülésből, húzódzkodásból és 3200 méter futásból álló fizikai állapotfelmérésen esett át a Hunor-program négy űrhajósjelöltje az MH Altiszti Akadémián, Szentendrén.
Megújulhat a hírös városban működő tehetségműhelyek képviselőit tömörítő Kecskeméti Tehetségsegítő Tanács - ismertette az Esélyteremtési Bizottság keddi ülésén Engert Jakabné. Az alpolgármester egy másik előterjesztése szerint a város együttműködési megállapodást köthet a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvánnyal, melynek Nemzeti Tudósképző Akadémiáján csaknem 100 kecskeméti középiskolás pallérozza tudását a természettudományok terén.
Az egyre kevesebb tudományos ismeretterjesztő "sziget" közül kiemelkedő a Kecskeméti Planetárium. A 40 éves intézmény péntek délután ünnepelte kerek születésnapját. A jeles évforduló kapcsán este a KTV Kiemelő című műsorának vendége volt Szűcs László jelenlegi és E. Kovács Zoltán korábbi igazgató.
Idén is megszervezte a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája a városi anyanyelvi és helyesírási versenyt a 3-8. évfolyam tanulói számára. Ezúttal 17 iskola 137 tanulója nevezett a megmérettetésre.
Az elmúlt évtized egyik legjelentősebb egyetemi kutatásfejlesztési projektje zárult le, a mai napon a Neumann János Egyetem GAMF Karán. A GINOP-os projekt célja egy globális jelentőségű járműipari kutatás-fejlesztési központ létrehozása volt.
A gyermekek légúti betegségei kerültek fókuszba a mai napon a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban. A születésünnep programsorozat alkalmából dr. Kelemen Edit, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház főorvosa mesélt a szülőknek, illetve várandós kismamáknak a betegségekről.
Különleges tárlat nyílt pénteken délután a Katona József Gimnázium dísztermében. Két hétig itt lesz látható a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás, amelynek a kecskeméti volt a 61. helyszíne.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.