Több vármegyében erősen elszaporodtak tél végére a mezei pockok. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a földhasználók figyelmét: kiemelten fontos, hogy késlekedés nélkül felmérjék a kártevő népességét a táblákon és azok környezetében. Az időben megtett védekezéssel csökkenthető a kártétel, melyhez többféle készítmény és felhasználási forma is a gazdák rendelkezésére áll.
Jakabszálláson rendezte meg ma a Rövid Élelmiszer-ellátási Lánc Expót és Konferenciát a Kislépték Egyesület. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat társszervezésében megvalósuló kiállítás fókusza az ellátási láncokban rejlő együttműködésekre helyeződött, kiemelt szerepet kaptak a mézek, a méhészeti termékek és a gabona értéklánc fejlesztése.
Dr. Németh Krisztina, a kecskeméti Szőlészeti és Borászati Intézet tudományos főmunkatársa előadást tartott a szőlészeti-borászati ágazatot érintő technológiai kihívásokról és kutatási eredményekről az izsáki Vino Étteremben.
A Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar hallgatói profitálhatnak a Neumann János Egyetem (NJE) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) együttműködési megállapodásából. Pénteken írták alá azt a dokumentumot, amely szavatolja, hogy az egyetemisták már tanulmányaik utolsó félévében minimálbérért dolgozhatnak bármelyik megyei agrárkamaránál.
A változó klímával, illetve az ehhez alkalmazkodó talaj- és vízgazdálkodással foglalkozott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mai ingyenes szakmai napja. A konferencián vízmegőrző agrotechnikai lehetőségeket valamint a hazai, uniós követelményrendszereket is ismertették az előadók.
Továbbra is jelentős mennyiségű mezőgazdasági terület van víz alatt, de ez a belvíz még nem mondható súlyosnak. A változékony időjárás most új kihívást okoz a gazdálkodóknak. Az enyhe időben megindulhat a növények fejlődése, így egy esetleges fagyosabb időben károsulhat a termés.
Február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni a méhecskehoteleket és darázsgarázsokat, amelyekkel erkélyen, ablakpárkányon is hatékonyan lehet segíteni már kora tavasztól a szelíd beporzók szaporodását - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-t hétfőn.
Magyar kezdeményezésre és a méztermelők érdekeinek megfelelően a jövőben a mézesüvegeken kötelező lesz feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát az unióban - közölte Nagy István agrárminiszter a szaktárca által kiadott közleményben.
Az Agrotrend Csoport 2023-as Év Agrárembere-díjának Év Erdőgazdálkodója kategóriáját Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója nyerte. Pályájáról és a KEFAG szerteágazó tevékenységéről beszélgettünk vele a KTV Kiemelő magazinjának kedd esti adásában.
Az ilyenkor szokásosnál enyhébb és szárazabb lesz a következő hét napban az időjárás - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki, agrometeorológiai elemzésében.
Az Agrotrend Csoport 2023-as Év Agrárembere-díjának Év Fiatal Gazdája kategóriáját Göbölyös Károly, a NAK Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének vidékfejlesztésért felelős alelnöke, a Magyarok Kenyere program vármegyei nagykövete nyerte. A díjazott szakmájában számos területen közreműködik, elsajátított gyakorlatával a helyi és környékbeli gazdálkodók mindennapjait is segíti. Mindezekről beszélgettünk vele a KTV Kiemelő magazinjának péntek esti adásában.
Az Agrotrend Csoport 2023-as Év Agrárembere-díjának Év Fiatal Gazdája kategóriáját Göbölyös Károly, a NAK Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének vidékfejlesztésért felelős alelnöke, a Magyarok Kenyere program vármegyei nagykövete nyerte.
Komoly adminisztrációs feladatai vannak a gazdáknak. Alapvetően a gazdálkodók segítségére jött létre a Nébih elektronikus Gazdálkodási Napló felülete, ám a rendszer nem minden esetben működik jól, így fennakadásokat okozhat. Erre hívta fel a figyelmet Kósa Ferenc László, az Agrárszaktanácsadók Egyesületének elnöke.
Eddig a mezőgazdasági területek 15-20%-át öntötte el a víz, ezek többnyire gyep- és szántóföldek. Hamarosan sarkvidéki levegő érkezik, éjjel akár -15 fok is lehet. A belvíz emiatt meg fog fagyni, ami nagy károkat okozhat a földeken.
Nagyon nagy probléma a jelenlegi időjárás. Ezt Kujáni László mondta a Kecskeméti Médiecentrumnak. A növényvédelmi szakmérnök hangsúlyozta, a kórokozók, a kártevők jól érzik magukat ebben az enyhe időben, szaporodnak, védekezni pedig nem tudnak a gazdák, ugyanis az Európai Unió sorra tiltja be a jó növényvédelmi szereket.
Jelenleg első- és másodfokú készültség is érvényben van Bács-Kiskun vármegyében a belvízhelyzet miatt. Eddig a mezőgazdasági területeknek a 15-20%-át öntötte el a víz, ezek többnyire gyepek és szántóföldek. Utóbbiak esetében a mélyebben fekvő területeken akár 10 %-os vetéskipusztulásról is beszélhetünk, amely jelentős bevételkiesés a gazdálkodónak. A témában Fekete Zsoltot, a NAK Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatóságának vármegyei főfalugazdászát kérdeztük.
Jelentős előrelépést ért el az elmúlt néhány évben a hazai sertéságazat. Bár az állomány az európai trendhez hasonlóan visszaesett, a csökkenés mögött azonban részben a hatékonyság növelése áll. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint ez az eredmény annak tükrében még kiemelkedőbb, hogy az elmúlt években számos megpróbáltatás érte az ágazatot.
Az Országgyűlés december 13-án elfogadta az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló javaslatot, mely tartalmazza ezt a szabályt is. A transzparencia elősegítése érdekében tavaly év elején lépett életbe az a szabály, hogy - bizonyos kivételektől eltekintve - a pénzben kikötött haszonbért kizárólag banki átutalással vagy belföldi postautalvánnyal lehet megfizetni. A haszonbérleteknél már ekkor megszűnt a készpénzes […]
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.