TOP Plusz források, útfejlesztés és megyei értékek – többek között ezek a témák szerepeltek a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés pénteki ülésén, a kecskeméti Vármegyeházán.
Felkészülten várja Bugacpuszta a látogatókat idén is. A csikósbemutató több ezer turistát csalogat majd a magyar örökség részeként számontartott pusztába. A héten zajlott a kanca és csikóbírálat, amelyre a Kecskeméti Televízió stábját is meghívták.
A Kereszténydemokrata Néppárt vezetősége felkérte Hölvényi Györgyöt, a párt európai uniós parlamenti képviselőjét, az Európai Néppárt frakciójának tagját, hogy legyen a béke szószólója - jelentette be Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető főtitkára szombaton Lakiteleken.
A jánoshalmi nyomozók hamar elfogták azt a betörőt, aki a „munka” végeztével, hazafele menet nekilátott elfogyasztani a frissen szerzett zsákmányát, így útvonalát üres üvegek jelölték. Nem sokra rá egy másik betörő kezére is bilincs került, ő nemesvakolatot lopott.
A korábban egy anyavállalat alá tartozó Mercedes-Benz Group AG és Daimler Truck AG 2021. évi szétválásával kezdődött folyamat eredményeképpen a Daimler új tehergépjárművek magyarországi importőri feladatai 2023. április 1-től új generál importőrhöz, az ITK csoporthoz tartozó ITE Bus & Truck Kft.-hez kerültek. A továbbiakban az ITE Bus & Truck Kft. fogja ellátni a Mercedes-Benz márkájú tehergépkocsikhoz kapcsolódó értékesítési, vevőszolgálati és alkatrészellátási importőri feladatokat.
A vármegyei rendőrök kiskunfélegyházi középiskolában népszerűsítették a hivatásos szakmákat és figyelemfelhívó, tájékoztató plakátokat helyeztek el Kunszentmiklóson.
Meglepő zsákmány került elő meglepő helyről a tompai határátkelőhelyen. Rosszul lett egy brazil nő, amikor előállították, végül egy nőgyógyász segítségével került elő egy crack pipa és egy zacskó fehér por.
Két kamion és egy kisteherautó ütközött Lajosmizse térségében, a Budapest felé vezető oldalon. Az egyik sofőr olyan súlyosan megsérült a balesetben, hogy a helyszínen életét vesztette.
A tervek szerint még tavasszal elindul Kecskeméten, Borbás városrészben egy napelemes erőmű építése több mint 4 milliárd forintos kormányzati támogatással. A napelemeket mintegy 44 hektáron helyezik majd el november végéig.
"Műveld a csodát, ne magyarázd!" - ezzel a Nagy László-idézettel hirdetett szavalóversenyt a kecskeméti bolgár nemzetiségi önkormányzat néhány hónappal ezelőtt. A versenyen Nagy László bolgár vonatkozású verseivel vagy bolgár nyelvből átültetett műfordításaival lehetett indulni általános és középiskolás diákoknak. Ma délután a Hírös Agórában kéttucat fiatal versengett a legjobb szavalóknak járó elismerésért.
Hatalmas csapást mért a kajszibarack ültetvényekre a hét eleji hidegfront. Az éjszakai hideg nagy bajt okozott, az este folyamán tartósan -6 fokra csökkent a hőmérséklet.
Az értékjáró séta sorozatot 2021-ben hívta életre az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, amelynek során az egyesület tagtelepüléseire teszünk kirándulást. A település értékeit egy sétaútvonalon fedezzük fel egy kellemes szombati napon.
Befejeződött a „Kertészeti üzem kialakítása” című projekt, a Zöldségmag Termelő és Kereskedelmi Kft.-nél. A cég ma mutatta be új üzemét és részletesen beszámoltak a projektről és az annak köszönhető fejlesztésekről.
A település szemfüles rendőrei tegnap hajnalban egy gyalogost ellenőriztek, akinél 12 alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot találtak, majd röviddel ezután a terjesztőket is elfogták és őrizetbe vették.
A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársai felnőttekkel és gyermekekkel különböző platformokon, különböző megelőzési témákról beszélgettek.
Új attrakciókkal várja péntektől látogatóit a Richter Safari Park. Olaszországi cirkuszból érkeztek tigrisek és oroszlánok, melyeknek külön kifutót alakítottak ki. A nagykőrösi autós élménypark programjait idén elsőként az autizmus spektrumzavarral élő és hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik fedezték fel ma délelőtt.
Egymásba futott három román kamion az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán Lajosmizse közelében a 67. kilométernél kedden délelőtt. Egy ember nem tudott kiszállni az egyik járműből, őt feszítővágóval szabadították ki a műszaki mentést végző kecskeméti hivatásos és lajosmizsei önkormányzati tűzoltók - írja a katasztrófavédelem. Az érintett sztrádaszakaszon több kilométeres kocsisor torlódott fel a Budapest felé vezető oldalon.