Két eseményre is ellátogathatnak az érdeklődők a Hunyadivárosi Közösségi Házba a hét második felében. Pénteken délután öttől folytatódik a Hunyadi Pódium címmel futó beszélgetéssorozat, ahol a vendég ezúttal V. Németh Zsolt államtitkár, miniszterelnöki biztos lesz. Vasárnap délután öt órás kezdéssel pedig a Gregus kvartett ad koncertet.
A csütörtöki közgyűlés egyhangúlag támogatta a szociális rendelet módosítását, mely egy sor területen tovább szövi a szociális védőhálót Kecskeméten. Az új formák között találunk szemüvegre, gyógyszerre és fogyatékkal élőket segítő eszközökre szóló támogatást is.
A csütörtöki városi közgyűlés egyhangú döntése értelmében akár havi 50 ezer forintos önkormányzati támogatást is kaphatnak lakbérre azok a 24 és 35 év közötti fiatalok, akik Kecskeméten helyezkednek el. A támogatást nem szociális alapon nyújtják. Feltétele a legalább középfokú végzettség, és előnyt élveznek azok, akik a hiányszakmákban dolgoznak.
A csütörtöki közgyűlésre készülve mától üléseznek a szakbizottságok. Reggel a Jogi és Ügyrendi Bizottság napirendjén szerepelt többek között az az új önkormányzati rendelet, amely a helyi pályakezdő fiatalok önálló lakhatását segíti a városban. A januártól elérhető támogatások, akár 50 000 forintos havi segítséget is jelenthetnek a fiataloknak.
Az újratervezett Maci csoki és a ’70-es, ’80-as évekbeli szaloncukrokkal repülhetünk vissza az időben karácsonykor. Rimóczi László, a Magyar Grillázs Szövetség elnöke a Kecskeméti Médiacentrumnak elmondta, újra divatba jött a régmúlt édessége.
Készüljetek hölgyek, a következő Fashion Reggeli óriásit fog szólni! Ezen a délelőttön a csillogás kap főszerepet! Jön a karácsony, nyomában szorosan a szilveszterrel, engedd, hogy magával ragadjon a hangulat már most, december 9-én a Fashion reggelin!
A karácsony közeledtével minden évben fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mű vagy vágott fa alá szeretnénk elhelyezni Szenteste az ajándékokat. Egyre többeknek esik a választása a műfenyőkre, mivel számtalan előnnyel bírnak, amiket érdemes figyelembe venni még vásárlás előtt.
A Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének tagjai látogattak el a napokban Kecskemétre. A népes csoport megtekintette városunk több műemlék épületét – köztük a nemrég felújított Városházát –, és találkoztak a helyi szakmabeliekkel is. Az ország több városából érkezett vendégek jól érezték magukat, a szervezet legfrissebb hírlevelében elragadtatással számoltak be itteni élményeikről.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter ismertette hazánk energiaszuverenitási programját csütörtökön este Lakiteleken. A magyar energiapolitika célja, hogy hazánk minél kevésbé legyen kiszolgáltatott a más országoktól vásárolt energiahordozóknak. A miniszter bemutatta a jövő évtől elérhető lakossági napelem pályázatot is.
Ünnepélyes gálaműsorral zárult az antistigma programsorozat szombat délután. A programsorozatban a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Pszichiátriai Osztálya és Járóbeteg Szakellátása, valamint a Hírös Főnix Madár Egyesület közösen összefogva azon munkálkodtak, hogy segítsenek túllátni az előítéleteken. Az ünnepségen mentális betegséggel küzdők és mentálisan egészséges vendégek együtt vettek rész.
Tíz nap múlva szervezi meg következő sporteseményét a Iustitia Egyesület. Advent első hétvégéjén, december 2-án, szombaton a hagyományos "Adventi kocogóra" várják a résztvevőket a Benkó Zoltán Szabadidőközpontba. A jótékonysági rendezvény céljáról és részleteiről dr. Varga Tiborral, a szervező Iustitia Egyesület elnökével beszélgettünk.
Horváth Lászlóné Terike, a Kecskeméti Gombász- és Gyógynövényklub vezetője közreműködésével karácsonyi gyümölcsök és fűszerek között válogathattak a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai vetítéses prezentáció formájában.
Hamarosan birtokba vehetik a gyerekek a Benkó Zoltán Szabadidőközpont új, speciális játszóterét. A Hírös Sport Nonprofit Kft. és a Rotary Club Kecskemét Egyesület kezdeményezésének köszönhetően az ép, valamint a mozgásukban korlátozott gyermekek együtt tudnak majd játszani, ezáltal segítik a fogyatékosságokkal élők beilleszkedését és elfogadását. A játszótér a nyitottságra és toleranciára neveli majd a gyerekeket.
Az idei adventben is lesz óriáskerék Kecskemét főterén. A kerék alkatrészeit szállító kamionok kedd reggel parkoltak le a Tér a térben mellett, itt állítják majd fel a pazar kilátást nyújtó, közel 35 méter magas forgót.
A Műkertvárosi Sportcentrum elmúlt két évtizedéről és fejlesztési terveiről beszélgettünk a létesítményt 2003-as megnyitása óta vezető dr. Kisjuhász Gyulával a KTV Sportmagazinjának legutóbbi, november 20-i adásában.
Az állami erdészeti cégcsoport 2010 óta 40 milliárd forintot fordított az erdei turisztikai infrastruktúra, köztük számos erdei iskola fejlesztésére – mondta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a Madas László Erdészeti Erdei Iskola jubileumi ünnepségén pénteken.
Negyven évvel ezelőtt, 1983-ban alakult meg Kecskeméten a Logi Klub. A számítástechnika akkoriban még gyerekcipőben járt, de már sokan érdeklődtek iránta. A főképp fiatalokat vonzó kecskeméti klubban megismerhették a korabeli számítógépes játékokat, emellett programozást, játékfejlesztést, számítógépes grafikát tanultak az érdeklődők, és persze erős közösség is formálódott. Az egykori tagok a régi időket idézték meg szombaton a Széchenyivárosi Közösségi Házban.
Folyamatosan építik a Rudolf-laktanya területét. Kialakítanak egy közösségi teret is, mely számos lehetőséget biztosít Kecskemét lakói számára. A Rudolf-kert életre keltése érdekében indított egy programsorozatot az önkormányzat, mely során a helyieket szólítják meg. Az egyik állomásra ma került sor a Mercedes-Benz Sport Akadémián. A Rudolf az ifjúságért című rendezvény a családok, főleg a gyermekek számára kínált kikapcsolódási lehetőséget.
Remek eredményeket értek el a BÁCSVÍZ Zrt. munkatársai a Bringázz a munkába! kampány szeptemberben meghirdetett és október végéig tartó kihívásán. A 106 regisztrált céges csapat közül a 3. legjobb eredményt érték el, az egyéni listán pedig Praksch László (a képen balról) informatikus, adatvédelmi tisztviselő a 13. helyen végzett, míg Berecz Lajos laboratóriumvezető helyettes a 18. lett.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.