Kategória: Környezetvédelem
Dátum választó
2023.02.16

Hamarosan kijelölhetik a repülőtér körüli zajgátló védőövezeteket

Jól halad a kecskeméti katonai repülőtér környezetében létesítendő zajgátló védőövezetek kijelölésének folyamata. A csütörtöki közgyűlésen a katonai légügyi hatóság illetékese azt mondta, az ún. izofon-görbék telekhatárokhoz való igazítását követően a szakhatóságok néhány hónap alatt jóváhagyhatják az új övezeteket, melyek így hivatalosan kijelölésre kerülhetnek.
2023.02.10

Milliárdos víziközműhálózat-fejlesztés indult Kecskeméten és Ballószögön

Nagyrészt uniós támogatással indul közel kétmilliárdos ivóvízhálózat fejlesztési program Kecskeméten és Ballószögön, a BÁCSVÍZ Zrt. koordinálásával. A mai projektnyitón elhangzottak szerint a fejlesztés hálózat korszerűsítést, csővezeték cseréket, energetikai fejlesztéseket tartalmaz és Kecskemét lakosságának mintegy felét érinti. A jelentős forgalomkorlátozással is járó kivitelező munkáknak október végéig kell befejeződniük.
2023.02.03

Mintavételezés indult: vizsgálják a víz minőségét a szikes tavakban

Vízmintavételt végeztek a héten - a február 2-ai vizes élőhelyek világnapja jegyében - a legjelentősebb felső-kiskunsági szikes tavaknál munkatársaink. Ez a monitorozás része az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Intézetével folytatott közös kutatásunknak, amely a tavak állapotának felmérését szolgálja. Különösen fontos mindez az elmúlt évek aszályai után.
2023.02.01

Díjazták a jégkármérséklő rendszer legjobb generátorkezelőit

Elismerést kaptak az országos jégkármérséklő rendszer országos és vármegyei legjobb generátorkezelői. – A generátorkezelők lelkiismeretes munkájukkal több tízmilliárd forintnyi jégkár megelőzéséhez járulnak hozzá, továbbá a rendszer a mezőgazdaság mellett lakossági és ipari létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat is véd – hangsúlyozta Dr. Nagy István agrárminiszter a január 31-i átadóünnepségen.
2023.01.24

Újabb lépés a csalók kiszűrésére - Erdőgazdálkodók is lekérdezhetők az EUTR keresőben

A Nébih EUTR keresőjének funkcióbővítése révén ezentúl, a regisztrált faanyag kereskedelmi lánc szereplők mellett, már az erdőgazdálkodók jogosultságai is lekérdezhetők a rendszerből. A fejlesztés lehetővé teszi az illegális forgalmazók hatékonyabb kiszűrését, ezáltal a csalások megelőzését.
2023.01.14

Civilek segítettek Tibi bácsinak

Míg Tibi bácsinak levágták két lábát és kórházban gyógyult 4 és fél évet, addig a telkét telehordták szeméttel. Női cipő, szandál, táska, bútorok és még lehetne sorolni, hogy mi mindennel volt tele az exfocista udvara. Szombaton civilek fogtak össze, hogy el kezdjék szebbé tenni Tibor otthonát.
2023.01.09

Most is szép a Kecskeméti Arborétum

Bár jelenleg rövidített nyitvatartással működik, mégis folyamatosan látogatható a Kecskeméti Arborétum. A 62 hektáron 14 tanösvényt lehet végigjárni több mint 1000 féle fás szárú növénnyel körbevéve, de játszótér és kilátó is várja a vendégeket.