A tervek szerint még tavasszal elindul Kecskeméten, Borbás városrészben egy napelemes erőmű építése több mint 4 milliárd forintos kormányzati támogatással. A napelemeket mintegy 44 hektáron helyezik majd el november végéig.
A megközelítőleg 100 hektáros Benkó Zoltán Szabadidőközpont területén több fejlesztés is történt az elmúlt időszakban. Új padok kerültek a központba, illetve több mint 500 fát ültetnek el a mostani időszakban.
Befejeződött a „Kertészeti üzem kialakítása” című projekt, a Zöldségmag Termelő és Kereskedelmi Kft.-nél. A cég ma mutatta be új üzemét és részletesen beszámoltak a projektről és az annak köszönhető fejlesztésekről.
A szentkirályi elkerülő út építése számos útfelújítással együtt annak érdekében történik, hogy a közeljövőben elkészülő M44-esről érkező megnövekedett forgalmat gond nélkül kezelni lehessen a térségben.
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata szeretettel vár mindenkit a fejlesztésekhez kapcsolódó
Rózsás Rudolf Kert napra
A rendezvényre április 1-én 9-13 óra között kerül sor a Mercedes-Benz Sport Akadémia parkolójában. Mutatjuk a programokat.
A Szent Imre Katolikus Óvoda mindkét telephelye, a Szent Imre és a Teleki László utcai óvoda is megújul a Magyar Katolikus Egyház országos óvodafejlesztési programjának köszönhetően. A két épület összesen 650 millió forintból kap új belsőt és külsőt.
Az utolsó ingatlant is megvették a beruházó cégek Kecskemét Déli Iparterületén. Az önkormányzat által kialakított, Szélmalom Csárdával szemközt található területen az elmúlt években gomba mód nőttek az új csarnokok. A kedvező elhelyezkedés és az ipari fejlődés hatására pedig egy-egy cég már szinte ki is nőtte saját telkét.
Több mint 12 km-nyi új kerékpárút, ugyanennyi útfelújítás, egy új, északi elkerülő út, két körforgalom, két új csomópont és egy pihenő komplexum. Így lehetne röviden összefoglalni, milyen elemekkel rajzolja át az M44-es gyorsforgalmi út beruházása Szentkirály és Kecskemét útjait. A szentkirályi fejlesztések várhatóan év végére készülnek el.
Ezermilliárd forintra emeli a kormány a Baross Gábor-program keretében biztosított vállalati hitelek forrását - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.
Egy új burgonyatároló hűtőház átadására és gazdafórumra is várták ma délután a Helvécia környéki termelőket. A pályázati támogatással elkészült beruházásnak köszönhetően a Göbölyös-család a megtermelt burgonya szinte egészét tárolni tudja.
Hamarosan folytatódik a Széktói Stadion felújítása. Erről beszélt a KTV Sportmagazinjában dr. Filus Andor, a KTE ügyvezetője. Mint a műsorból kiderült tavasszal születhet központi döntés a stadion újabb támogatásáról, amelynek nyomán nyáron elindulhat a teljes pályaszerkezet felújítása. A munkálatok 8 hetes időszakában fűthetővé teszik a területet, megoldják a vízelvezetést és új gyepszőnyeget alakítanak ki.
Március 7-én néhány óráig szünetel az ivóvízszolgáltatás Katonatelep szinte egész területén. A BÁCSVÍZ Zrt. ez idő alatt üzemel be egy 170 méter hosszú új csővezeték szakaszt.
Hosszú előkészületek után február 28-án, kedden éjjel egyben emelik a helyére a kecskeméti CAMPUS új gyalogoshídját. Az 52-es érintett útszakaszát 23.15 és 4.15 óra között teljesen lezárják a közlekedést pedig a KFC kereszteződésénél és a Sport utca torkolatánál fogják elterelni. A két ponton kordonokkal és rendőri jelenléttel biztosítják a forgalomirányítást.
18 milliárdos környezetvédelmi beruházás indult térségünkben Kecskemét vezetésével. A projekt keretében a megyeszékhelyen új mechanikai-biológiai hulladékválogató épül a Kisfái hulladéklerakó melletti területen. A kivitelező munka várhatóan áprilisban indulhat el.
Teljes útzár mellett, egy darabban emelik a helyére a kecskeméti CAMPUS projekt gyalogos hidjának az Izsáki út feletti részét 2023. február 28-án. A Neumann János Egyetem régi és új épületegyüttesét összekötő híd kivitelezése során fokozottan figyelnek arra, hogy ne okozzanak fennakadást a város életében, ezért a szerkezet beemelését is kedd éjjelre, a helyi tömegközlekedés üzemszünetével összhangban 23:15 és hajnali 4:15 közé időzítették. A forgalmat eközben az Izsáki út – Ipoly utca – Kiskőrösi út– Korhánközi utca – Dr. Szobonya Zoltán utca – Izsáki út útvonalra terelik - áll az alapítvány közleményében.
Hosszú évek várakozásai után az Újpest elleni hazai bajnokin újra megnyithatják a stadion régóta lezárt városi oldalát. Január óta folyamatosan zajlottak a felújítási munkálatok, melyek a kedvező időjárási körülményeknek is köszönhetően gördülékenyen haladtak. Miután a keddi stadion bejáráson az illetékes hatóságok mindent rendben találtak, minden akadály elhárult a nyitás elől.
Falu György alpolgármester volt a KTV Kiemelő című műsorának egyik kedd esti vendége. Hájas Barnabás műsorvezető Kecskemét úthálózatát és útfejlesztéseit érintő aktuális kérdésekről, valamint az újonnan elkészült hunyadivárosi közösségi házról és az abban elinduló postai szolgáltatásról kérdezte a városvezetőt.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.