Baljós előjelekkel indult a találkozó a Kecskemét számára, hiszen nem számíthatott kettős játékengedéllyel kézilabdázó játékosaira, így Mátrai edző nyolc mezőnyjátékossal és két kapussal vágott neki a Kispest elleni mérkőzésnek.
Fontos találkozó vár a kecskeméti férfi kézilabdacsapatra, hiszen roppant szoros a mezőny; egy-egy győzelem vagy vereség több helyezéssel lendítheti előre vagy vetheti vissza a csapatokat. Ha a KTE győz szombaton, maga mögött tudja tartani közvetlen üldözőit, a Salgótarjánt és a Százhalombattát.
A női kézilabda NB I/B emblematikus csapatához látogat pénteken a Kecskeméti NKSE. A Kispest mindig kemény dió, Mátrai Péter, a Kecskemét vezetőedzője ezúttal abban bízhat, hogy feledtetni tudják a legutóbbi, Orosháza elleni meccs első félidejét, és 60 percen keresztül kemény küzdelemre kényszerítik a fővárosi alakulatot.
Bravúr lett volna a sereghajtó Kecskeméti NKSE pontszerzése a bajnokságban 5. helyezett Orosházával szemben, ám a hírös városiak hazai pályán nagyon simán, 43–25-re kikaptak a női kézilabda NB I/B 20. fordulójában. A kecskemétiek a 25 góljukból 19-et a második félidőben szereztek.
Sok emlékezetes csatát vívott egymással a Kecskemét és az Orosháza az NB I/B-ben, hol egyik, hol másik csapat sikerét hozta az összecsapás. Ezúttal toronymagas favoritja a találkozónak a Békés vármegyei alakulat, de Berkes-Kaiserék igyekeztek alaposan feltérképezni aktuális ellenfelüket.
Az utolsó percig tartogatott izgalmakat a bajnokaspiráns és a 12. helyen álló Kecskemét összecsapása. Úgy tűnt, a végére elfogy a hírös városiak ereje, ám ezúttal nem esett össze a KTE, és döntetlenre mentette a találkozót.
Sok emlékezetes csatát vívott már a másodosztályban a PLER-Budapest és a KTE; hol egyik, hol másik csapat javára billent a mérleg. Az idei versenyévben viszonylag nagy különbség van a két csapat teljesítménye között, így a papírforma a pestszentlőrinciek sikerét ígéri.
Noha sok sérültje miatt kevés variációs lehetősége volt a Kecskemétnek, elszánt játékával uralta a Százhalombatta elleni találkozót, és a meccs vége ugyan tartogatott izgalmakat, a KTE végül újabb hazai győzelemmel örvendeztette meg a Messzi István Sportcsarnokba kilátogató szépszámú közönséget.
Nehéz hetek állnak a KTE-Piroska Szörp mögött, sorra dőlnek ki a sorból a meghatározó játékosok, ennek ellenére győzelemre készülnek a hírös harcosok a Százhalombatta elleni alsóházi derbin.
Kiváló eredményt értek el a Kecskeméti Sportiskola (Kesi) kézilabda szakosztályának U15-ös és U14-es korosztályú leány csapatai, mivel az ország legjobb utánpótlás együttesei közé jutottak – tájékoztatott Vazul Zsolt, a szakosztály utánpótlás igazgatója.
Az FTC U19 elleni bravúros döntetlen után a Tempo KSE ellen játszott fontos rangadót a Kecskeméti NKSE. A 20. percig szoros csata zajlott a pályán, ám ekkor a vendégek ritmust váltottak és végül rendkívül magabiztos, 17 gólos sikert arattak.
Nem tudtak megismételni őszi sikerét a BFKA-Veszprém ellen a KTE-Piroska Szörp; ezúttal magabiztosan irányított a találkozón a hazai alakulat, és 5 góllal legyőzte a végére elfáradó vendégeket.
Nagyszerű hét áll a kecskeméti női kézilabdacsapat mögött; múlt vasárnap döntetlent játszottak a jó erőkből álló Ferencvárosi TC U19 csapatával (34-34), ami azért is remek eredmény, mert 3 héttel korábban az Elek Gyula Arénában 11 góllal alulmaradtak Berkes-Kaiser Melittáék. A Fradi ellen megszerzett egy pont azonban akkor igazán értékes, ha hétvégén a KNKSE legyőzi közvetlen riválisát, a Tempo KSE alakulatát is.
Jó hangulatban készülhet a hétvégi megmérettetésre a kecskeméti férfi kézilabdacsapat, hiszen a legutóbbi fordulóban magabiztosan legyőzte közvetlen riválisát, a Strandépítőket (32-27). A KTE ősszel aktuális ellenfelét, a BFKA-Veszprémet is legyűrte hazai pályán (29-28), ám azóta a két gárda merőben más utat járt be.
A női kézilabda NB I/B 30. fordulójának alsóházi derbijén a sereghajtó KNKSE a 12. helyen álló Ferencváros U19-es gárdájával csapott össze a Messzi István Sportcsarnokban. Az 50. percben még hárommal vezettek a zöld-fehérek, ám a kecskemétiek a legvégén a győzelemért támadhattak, végül 34–34-es döntetlen született.
A sereghajtó Salgótarjánt fogadta odahaza a KTE-Piroska Szörp a férfi kézilabda NB I/B 17. fordulójában. A találkozó 40. percéig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám a meccs utolsó harmadában a Kecskemét ellépett ellenfelétől és öt góllal győzött (32–27).
Ezúttal hazai pályán fogadja a sereghajtót a kecskeméti férfi kézilabdacsapat. Ugyan a KTE előkelőbb helyet foglal el a tabellán, a mérkőzés tartogathat meglepetéseket, hiszen a két gárda mutatója közel azonos.
Lejátszotta első bajnoki mérkőzését 2023-ban a KTE-Piroska Szörp a férfi kézilabda NB I/B-ben. Tóth Norbert együttese Ózdra látogatott, ahol végig hátrányban volt és végül 33–26-ra alulmaradt.
Könnyebb helyzetből is várta már a Kecskemét az aktuális bajnoki fordulót, hiszen a megfiatalított hírös városi alakulat a sérülések, betegségek miatt alaposan megfogyatkozott. Ellenfele, a Szombathely ráadásul tartósan a tabella első felében gyűjti a pontokat; a papírforma alapján a házigazdák pontszerzése bravúr lenne.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.