Szűrőbusszal és egészségmegőrzéssel kapcsolatos tudnivalókkal várta a lakosságot a kecskeméti Plazma Center vasárnap. Aki ellátogatott a Domus parkolóban, nem csak átfogó képet kapott az egészégéről, hanem egy ajándékcsomagot is.
Negyven demens személy nappali ellátására, fejlesztésére szolgáló központ létesülhet a Fecske utcában a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat közreműködésével. Az erről szóló ellátási szerződés megkötését egyhangúlag támogatta a csütörtöki közgyűlés.
Magyarországon a parlagfű a legtöbb kellemetlen tünetet kiváltó allergén, amely a lakosság jelentős részének egészségét, életminőségét rontja, továbbá a mezőgazdaságban gyomnövényként közvetlenül is gondot jelent, hiszen jelentős terméskiesést is okozhat. A parlagfű elleni eredményes védekezés tehát közös érdekünk.
Újabb felajánlás érkezett a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházhoz. Az intézmény több mint 2,5 millió forint értékű adományt kapott, amelyből 20 betegtolókocsit sikerült beszerezniük, ezzel segítve a sürgősségi ellátást.
Több százan mozdultak meg szombaton a Nyugdíjasok Vármegyei Jogú Városi Szövetségének meghívására. A Benkó Zoltán Szabadidő Központban szervezték meg az első Generációk Juniálisát.
A gondoskodás terén végzett kiváló munkáért és a demencia elleni példás küzdelemért a Településfejlesztési Szövetség díját kapta meg Kecskemét városa. Az országos településfejlesztési elismeréseket idén 23 település vehette át kedden Budapesten. Az ünnepségre dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter is ellátogatott. Kecskemét városát Engert Jakabné alpolgármester képviselte, akivel a KTV a helyszínen interjút is készített.
Életének 66. évében hosszan tartó betegség után elhunyt dr. Gyulai Ildikó főorvosnő, a Kecskeméti Területi Vérellátó vezetője, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház korábbi munkatársa, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház osztályvezető főorvosa. Kollégái többek között e szavakkal méltatták: „Ő nem tündökölt a betegellátás kirakatában. Csendesen, kiváló munkát végzett [...] a háttérből biztosította sok ezer beteg biztonságos ellátását.”
Berobbant a nyár a Plazma Centernél! A szeszélyes időjárás ellenére is elindult a Plazma Center nyári játéközöne, ahol azok között akik ma regisztrálnak, illetve már plazmaadók, nyári nyereménytárgyakat sorsolnak ki az Óceánok Világnapján, azaz június 8-án.
A szennyvíz SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja országos átlag tekintetében további csökkenést mutat. A vizsgált települések zöménél a tendencia stagnáló, csökkenés Békéscsabán, Győrben, Pécsett, Szegeden és Tatabányán látható. Emelkedés egyedül Kecskeméten figyelhető meg. A SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja 10 helyszínen az emelkedett, 12 városban pedig a mérsékelt tartományba sorolható.
Csodák már pedig léteznek – erről számolnak be azok az apukák és anyukák, akik megosztották történetüket a Hírös Koraszülettekért Alapítvány Kincstaláló című, most megjelent kiadványában. A kötet – amit pénteken délután mutattak be a Vincent étteremben – azzal a céllal született, hogy erőt adjon, példát mutasson azoknak a szülőknek, akiknek gyermekük idő előtt érkezett.
Kecskeméten szervezte meg a Neomedical Ambulance Service Kft. az első országos elsősegélynyújtó verseny döntőjét. A fináléba 10-en került be a jelentkező 80 csapatból. A középiskolások valósághű sérülésekkel találkoztak az imitátoroknak köszönhetően.
A jó tapasztalatokat oszthatták meg ma (csütörtökön) délután a kecskeméti városházán az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének résztvevői. Tavaly csatlakozott Kecskemét az egyesülethez, amelynek második koordinátori értekezletét tartották.
Az ápolók nemzetközi napja alkalmából idén 22. alkalommal rendezte meg a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház a Regionális Ápolási Konferenciát, melyen több százan gyűltek össze a szakmából. A hagyományos rendezvényen elismeréseket és kitüntetéseket is átadtak a kórház szakdolgozóinak a Four Points by Sheraton Hotelben.
Igaz csak vasárnap lesz Gyermeknap, azonban a Plazma Center már ma vidám hangulattal várja a plazmaadóit, a napi plusz juttatásaik és nyereményjátékuk mellett. Nem meglepő ez tőlük, hiszen a központ kiemelt figyelmet fordít hőseire, akik plazmaadásukkal életeket mentenek.
22 nyugdíjas klub csapata mérte össze erejét pénteken délelőtt a Messzi István Sportcsarnokban, a 39. Mozdulj! sportvetélkedő keretében. A rendezvény ezúttal is a Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége szervezte.
Egyhangú döntéssel támogatta csütörtökön a városi közgyűlés a Kecskeméti Tehetségsegítő Tanács megújítását. A képviselők szintén egyhangúlag támogatták, hogy a város kössön együttműködési megállapodást a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvánnyal, melynek Nemzeti Tudósképző Akadémiáján jelenleg 170 kecskeméti középiskolás pallérozza tudását a természettudományok terén.
Honlapján tette közzé a DTkH Nonprofit Kft., hogy hulladékgyűjtő járataik eltérő időpontban érkezhetnek, ezért a kukákat már reggel 6 óráig ki kell tenni az ingatlanok elé.
Pénteken délután ünnepélyes keretek között adták át a megyei TOP pályázati forrásból megújult egészségházat Lakiteleken. Az intézményt dr. Kiss Ágostonról, a falu egykori háziorvosáról nevezték el.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.